Hááát újra itt lennék. Nem fűznék hozzá semmit, mert szűkös időn belül kéne összedobnom egy részt :D Szóval neki is esek :D
51.rész.
~Az élet nem tökéletes...Senki számára sem az...~
Unottan dőltem neki a kocsimnak, és a lábammal dobolva vártam, hogy Zayn végre kiérjen. Nem akartam így beszélni anyával, de azt akarom ,hogy tudja, hogy nem rángathatnak kényük kedvük szerint ide-oda. Valójában már semmi mást nem akarta, csak egy nyugodta napot, amikor nem történik semmi. Tényleg semmi.
- Bailey. Mégis hová tűntél? - Hallottam meg Zayn hangját mögülem. A hang felé fordulva meg is bizonyosodhattam róla, hogy nem tévedtem. Valóban Zayn volt az, és épp a kocsikulcsával bíbelődött.
- Itt vagyok. - Intettem oda neki. - És az én kocsimmal megyünk.
- De én vezetek.- Csillant fel egyből a szeme.
- Jó. - Egyeztem bele egy hatalmas sóhaj kíséretében. Nem volt se erőm, se kedvem vitatkozni vele. Átadtam neki a kulcsot, majd óvatosan beszálltam az anyós ülésre.
- Akkor a kórházba? - Fordult felém érdeklődve.
- Igen. - Válaszoltam neki, és a további beszélgetést elkerülve az ablakot céloztam meg figyelmemben. Zayn megértette, hogy most nem akarok beszélgetni, és csak az útra koncentrált. Nem is csoda hát, hogy percek alatt a kórháznál is termettünk. Kipattantam a kocsiból, amit aztán meg is bántam, mert éles fájdalom hasított a bordáimba. De nem foglalkoztam vele. Viszont Zayn azonnal mellettem termett, és vállamat átkarolva nyújtott támaszt. Rendkívül hálás voltam, és tényleg úgy éreztem, hogy teljes mértékig megbocsáltottam neki. Bár szerintem igazából soha nem is haragudtam rá...Sokkal inkább magamra, amiért így megváltoztam egy srác kedvéért. Hogy árnyéka sem voltam régi, zárkózott önmagamnak, és így esélyt adtam arra, hogy mások fájdalmat okozhassanak nekem. De ez már mindegy...Már minden mindegy... Csendesen ballagtunk egymással mellett Zayn-el, míg el nem értük a kívánt emeletet. Már majdnem az ajtót is elértük, mikor valaki elkeseredetten a nevemen szólított.
- Bailey? Kérlek beszélj vele. Nem akarja a műtétet. - Anne anyukája jött felénk könnyes szemmel, teljesen összetörve.
- hogy? de mégis mi történt? - Néztem rá meglepetten.
- A doki...a doki ma szólt, hogy holnapután van rá lehetőség, hogy megműtsék, de Anne már nem akarja. - Szegény teljesen el volt keseredve. - Kérlek beszélj vele....
- Persze. Máris megyek. Ne aggódj. - Mosolyogtam rá bíztatóan, majd Zayn felé fordultam. - Rád bízhatom? - Formáltam hangtalanul a szavakat. Zayn csak egy bólintással jelezte, hogy igen. Én sóhajtottam egy nagyot, majd nyugalmat eröltetve magamra benyitottam Anne kórtermébe. Anne gy széken ült, és üres tekintettel meredt ki az ablakon. Eltűnt az a vidám lány, aki betegsége ellenére optimistán tekint a világra. Helyette pedig itt volt a borús Anne, aki cseppet sem hasonlított tegnapi énjéhez. És ez felbosszantott. Miért veti el annak az esélyét, hogy meggyógyul? Kezdeti stádiumban fedezték fel a betegségét, és nagy eséllyel teljesen meggyógyulhat! Kiborultam! Nem tudom miért, de nagyon felidegesített, hogy egy nap alatt ennyire lehangolódott, pedig milyen pozitívan állt hozzá a dologhoz. Épp ezért tettem azt, amit tettem.
- Na nem! Azt már nem!- Hangom hallatán Anne riadtan fordult felém. Valószínűleg annyira el volt bambulva, hogy észre sem vette, hogy bejöttem. -Mégis mi ez a hülyeség, hogy nem akarod a műtétet? -Bár még csak most ismertem meg, mégis úgy beszéltem vele, mintha ezer éve a legjobb barátnők lennénk. Más esetben nem engedtem volna meg magamnak ezt a hangnemet, de éreztem ,hogy máshogy nem érek célt nála.
- Ez nem hülyeség. Egyszerűen csak nem akarom és kész. - Válaszolt nekem, majd visszafordult az ablak felé. Válaszától csak még dühösebb lettem.
- Mégis mi történt tegnap óta? Hová lett az a lány, akit megismertem? Tegnap még olyan vidám voltál, és vártad, hogy végre megműtsenek.-Felém se fordult. Egy ideig azt hittem, hogy nem is fog válaszolni, de végül mégis felém biccentette a fejét.
- Hogy mi történt? Elmondjam? - A látvány teljesen letaglózott. Anne arca szinte fal fehér volt, és pár könnycsepp szaladt végig rajta. -Csak annyi történt, hogy rájöttem, hogy nincs értelme az egésznek. Mégis miért vállaljam el a műtétet? Miért akarjak élni? Akikre azt hittem ,hogy a barátaim, azok valójában sose voltak azok! Eddigi 18 évem alatt két pasim volt, de mind csak kirakati bábúnak tartottak, akivel lehet hencegni a haveroknak. Akkor mégis miért kéne élnem? -Hangja ideges volt, én pedig rájöttem, hogy lehet, hogy nem kiabálva kéne meggyőzőnek lennem. Nem mondom azt, hogy megértem, hogy mit érez, de van róla elképzelésem, hogy milyen lehet most neki. Végtére is nem is olyan régen megváltozott az egész élete, pont, mint nekem. Lehet, hogy neki kicsit drasztikusabb módon, de nem is vagyunk mi olyan mások.
- Pont ezért...Ezért kell élned...Ezért nem szabad feladnod...Hogy lehessenek igazi barátaid, és találj valakit, aki úgy szeret, ahogy vagy! - Hangom már már suttogásnak hatott, de tudom, hogy meghallotta. És válaszolt is...
- És, ha ez nem következik be? Mégis ki akarna egy beteg emberrel járni? -Abban a pillanatban megértettem...Megértettem, hogy fél...és, hogy valami történt, ami ezt a félelmet előhozta belőle.
- Ezért kell meggyógyulnod! Hogy normális életed lehessen!
- Normális életem? Ha meg is műtenek, akkor is lehet maradandó károsodás. De nem várom, hogy ezt megértsd. Hisz a Te életed tökéletes! Az anyukád, egy elismert író, az apukád egy lemezkiadó cégnél dolgozik. A pasid egy szupersztár, és mellette van még minimum négy barátod, akik híresek. - Hangja a mondat végére elhalt, és pár könnycseppet is elmorzsolt. Már meg sem lepődtem azon, hogy szinte jobban ismeri az életem, mint én saját magam. Tekintve, hogy mostanság nagy szerepet kaptam az újságok címlapján, ez érthető is volt. De nem hittem volna, hogy Ő is tud róluk. Mármint a srácokról. Az itt tartózkodásom alatt szerzett új ismerősök általában csak addig tűntek fel az életemben, míg meg nem mondtam nekik, hogy nem mutatom be őket a srácoknak, és a dolgaikat sem csórom el nekik. Mert igen! Ilyen is előfordult. De Anne. Ő normálisan viselkedett. Nem várta el, hogy szerzek neki valami ereklyét, és még csak meg sem említette a srácokat.
- Szóvala azt hiszed, hogy az én életem olyan felhőtlen és boldog? Akkor had meséljek el valamit. - Mondtam, majd odahúztam mellé egy széket, és leültem rá. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd én is kifelé kezdtem bámulni, miközben belekezdtem a mondandómba.Anne először felém se nézett, de a második modat után már magamon éreztem kíváncsi tekintetét. Elmeséltem neki mindent. Azt, hogy a testvérem eltűnt, hogy a szüleim elváltak, hogy hogy kerültem ide. Hogy Liammel valójában sose jártam, az egész csak egy félreértés volt, én mégis totálisan belezúgtam, de ez már nem számít, mert Ő még mindig Daniellet szereti. Hogy utolsó évemet töltöm a gimiben erre a szüleim azt akarják, hogy egy teljesen új környezetben fejezzem be....Szóval mindent.Anne csak hatalmasakat pislogott rám.
- Én...én sajnálom...Nem tudtam...
- Semmi gond. - Mosolyogtam rá bátorítóan. De Anne látszólag nem nyugodott meg. Csak szomorú szemekkel nézett rám, majd sírni kezdett.-Hééé. Nyugi. Nem lesz semmi baj. - Öleltem meg. Tényleg meg akartam nyugtatni. És azt is akartam ,hogy elvállalja a műtétet. -Mond, min buktál ki ennyire?
- Én...semmin... - Szipogott hangosan.
- A semmin nem szoktak az emberek így kiakadni.- Mondtam, majd visszaváltottam előző helyzetembe.
- Tényleg semmi. Csak bejött ma pár osztálytárs és barát...Úgy beszéltek velem, mintha már halott lennék, és máris azon civakodtak, hogy ki vegye át a helyem a pompon csapatban. -Megértem, hogy kibukott. Én is ezt tettem volna a helyében. De ezt nem akartam a tudtára adni, hiszen most lelket kell belé önteni, nem pedig még jobban lehangolni.
-Értem. De nem érdemes velük foglalkozni. Mert nem lesz semmi bajod! Vili? - Mosolyogtam rá.
- Vili. - Eresztett meg Ő is egy halvány mosolyt.
- Szóval akkor vállalod a műtétet? - Kérdeztem reménykedve. Most, hogy találtam egy új barátot nem akartam máris elveszíteni.
- Igen. Bár még mindig vannak kétségeim, de vállalom. És ez csakis a Te érdemed. - Ölelt át szorosan. Megint sírt...De ezek már örömkönnyek voltak, nem pedig az elkeseredés könnyei.
- A pasi dologban nem hiszem ,hogy tudnék segíteni, de egy barátot máris szereztél, aki nem hagy magadra akkor sem, ha beteg vagy. És aki holnapután már korán reggel itt lesz, és addig amíg a doki nem közli vele, hogy sikerült a műtét el sem megy. - Ezt komolyan is gondoltam! Valami megmagyarázhatatlan kapocs volt kettőnk között, ami egy remek barátság kezdetét jelentette. Legalábbis bíztam benne.
- Köszönöm Bailey.- Mosolygott rám hálásan Anee. - És... akkor most Te és Liam...szóval újra haragban vagytok? - Kérdezte együttérzően.
- Nagyon úgy tűnik. - Húztam el a szám. Ami azt illeti tudtam, hogy Anne nem azért tér rá a témára, mert meg akar tudni valamit a srácokról, hanem mert szimplán érdekelte, hogy mi van velem.
- Az gázos. Ugye tudod, hogy ez a szitu tök olyan mint valami vacak szappanopera forgatókönyve?
- Tudom. - Sóhajtottam fel. - Ami azt illeti már gondolkodtam is rajta, hogy megírom a forgatókönyvet és eladom egy tv- társaságnak. - Anne elnevette magát. Újra azt a lányt láttam akit tegnap és ez engem is mérhetetlenül nagy örömmel töltött el. - De ha már itt tartunk...Te szereted a srácok zenéjét? - Kérdeztem meg, hiszen ezt még nem tudtam.
- Ha már itt tartunk akkor igen. De ne izgulj, nem vagyok fanatikus rajongó. - Kacsintott rám.
- De azért csak van favorit? - Ismételtem meg előbbi műveletét / a kacsintást/
- Azért van. - Pirult el teljesen. Ohohohoh. Ismerem én ezt a pirulást. Néha én is produkáltam már ilyent, mikor Cort a srácokról érdeklődött nálam.
- És azt is elárulod, hogy melyikük? - Már komolyan kíváncsi voltam, hogy melyik srác volt képes ennyire zavarba hozni Anne-t úgy, hogy még csak jelen sincs a szobában.
- Ha megígéred, hogy soha, semmilyen körülmények között sem mondod el senkinek. - Nyújtotta felém a kisujját. Ami azt illeti mindíg is gyerekes szokásnak tartottam, de most valahogy pont erre volt szükségem. Erre a könnyed viselkedésre.
- Ígérem. - A kisujj eskü után csak még jobban elpirult. Lábaival dobolni kezdett a padlón, szemei pedig ismét a kinti tájat pásztázták.
- Nos..a kedvencem...az....nem...más.... - Na jó ezt most direkt csinálja? Élvezi, hogy szemeimet kigúvasztva kíváncsian meredek rá? Pedig még csak üdítő látványnak sem lehet nevezni szerintem, mikor ilyeneket csinálok.
- Anne kérlek ne kínozz. - Vágtam közbe mikor már vagy 3x-rra hangzott el a szóval szó.
- Jólvan na. A kedvencem Zayn. - Nyögte ki végül egy szuszra, majd a füle tövéig elpirult. Hmmm. Szóval Zayn az... Gonoszkás mosoly suhant át az arcomon, ami Anne- nek is szemet szúrt.
- Mégis miért nézel rám így? Ugye nem akarod elmondani neki? - Jelent meg hírtelen a rémület az arcán.
- Természetesen nem. Viszont most picit kimegyek, megnyugtatom anyukádat, és hozok neked egy meglepetést. -Álltam fel, majd válaszra sem várva indultam meg az ajtó felé.
- Mégis milyen meglepetést? -Kerekedtek el a szemei.
- Tudod a meglepetés azért meglepetés, mert az ember nem tudja előre, hogy mis is az.
- De ígérem ha elmondod akkor is nagyon meg fogok lepődni.
- Hát az már biztos, hogy meg fogsz lepődni, de majd csak ha eljött az ideje. - Vágtam még közbe egy gonosz mosolyt, majd kiléptem az ajtón. Vicki és Zayn a fal mellett elhelyezett székeken ültek. Viki látszólag már megnyugodott kicsit. De amint meglátott felpattant, és elém sietett.
- Mit...mi mondott? Ugye jól van? - Rohamozott meg azonnal a kérdéseivel.
- Ne izgulj jól van. Csak egy kicsit ki volt bukva ennyi. És vállalja a műtétet...- Még mielőtt folytathattam volna a mondatom Viki a nyakamba ugrott.
- Annyira...annyira köszönöm. - Zokogta boldogan.
- Ugyan...semmiség. Hiszen ez a barátok dolga nem?-Mosolyogtam rá.
- De igen. Viszont én most akkor meg is keresem az orvost, hogy megbeszéljük a részleteket utána pedig bemegyek Anne-hez. Nagy kérés lenne, ha megkérnélek rá titeket, hogy addig maradjatok vele? - Nézett rám és az időközben mellénk toppanó Zayn-re.
- Dehogy is. Úgyis be akartam neki MUTATNI Zaynt.- A mutatni szót direkt nyomtam meg, és Viki-nek le is esett, hogy miért. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy Anne odavan Zayn-ért. Attól pedig nem tartottam ,hogy Zayn is levágja a dolgot, hiszen szegény gyerek néha totál sötétben tapogatózik.
- Áhh.Értem. Nos akkor én mentem is. Ígérem sietek vissza. És még egyszer köszönök mindent. - Intett még egy utolsót Viki, majd eltűnt a lépcsőnél.
-Minden rendben? - Nézett rám kíváncsian Zayn.
- Persze. - Mosolyogtam rá. -Úgye nem baj, hogy rád bíztam Vikit?
- Dehogy is. Kedves nő. És míg próbáltam megnyugtatni egész jól elbeszélgettünk. - Mosolygott rám nyugtatóan Zayn.
- Akkor jó. Viszont most szeretnélek valakinek bemutatni, szóval gyere velem. - Ragadtam karon, majd Anne ajtója felé kezdtem húzni. De aztán jobb ötletem támadt. Elengedtem Zany kezét, és megállásra ösztökéltem.
- Mi a baj? - Nézett rám meglepetten.
- Semmi. Csak jobb ötletem támadt. Maradj szépen itt az ajtó takarásában, és majd szólok, hogy mikor gyere. - Mosolyogtam rá. Zayn csak bólintott egyet, hogy vette, én pedig ismét beléptem Anne szobájába, viszont az ajtót nem csuktam be.
- Anyu? -Kérdezte Anne, aki időközben lefeküdt az ágyába.
- Nemsokára jön, csak megbeszéli a dokival a részleteket. Viszont most fontosabb dolgunk van. - Mosolyogtam rá gonoszan. - Mint említettem van számodra egy meglepetésem...
- Igen. Ezt már mondtad. Csak azt nem, hogy mi is az.
- Nem mi, hanem ki. Bejöhetsz. - Szóltam ki. Zayn-nek sem kellett kétszer mondani. Gondolom már kíváncsi volt rá, hogy ki miatt is vagyunk most itt. És Anne tényleg nagyon meglepődött mikor meglátta Zaynt, pont úgy, ahogy megjövendöltem. :) De Zaynre sem volt teljesen hatástalan Anne. Percekig csak meredtek egymásra, és még csak moccanni sem moccantak.
Zayn szemszög....
De ezt már csak következő alkalommal, mert elfáradtam. :D Azért remélem tetszeni fog a rész. És nem haragudnék meg egy két komiért sem.. :D
2012. október 29., hétfő
2012. augusztus 31., péntek
50.rész
Háááát. Kicsit késve, de itt az új rész. És Úrist'n! Ez lesz az 50.-edik! El sem hiszem, hogy eljutottam idáig! :) De itt vagyok, és újult erővel bele is vágok a kövi rész összehozásába. Szóval jó olvasást :)
50.rész.
~Ezt nem tehetitek velem!~
Reggel nyúzottabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Óvatosan nyújtózkodtam egyet, majd kikeltem az ágyból. Brown érdeklődve fordította felém buksiját, hogy vajon mit csinálok, de mikor látta, hogy csak felkeltem megnyugodva feküdt vissza. Ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, és szörnyülködve vettem észre, hogy még csak hajnali hat van. Bár tegnap már délután elaludtam ,mégsem éreztem magam kipihentnek. Ásitozva mentem be a fürdőmbe, hogy elrendezzem a reggeli teendőimet. Mivel tegnap este elmaradt a zuhany, ezért most ruháimat levéve álltam be a kabinba, és nyitottam meg a csapot. A langyos víz üdítően hatott mind a testemre, mind a lelkemre. Felélénkülve szálltam ki a zuhanyból, majd szárazra töröltem magam, és szobámba visszatérve bújtam bele egy melegítő szettbe. Ezután visszamentem a fürdőbe, majd kifésültem a hajam és fogat mostam. Végül leöblítettem még az arcom, és elégedetten léptem ki a fürdőből. Gondoltam összedobok egy fincsi reggelit a többieknek, bocsánatkérésem jeléül, hogy ennyit kellett aggódniuk miattam. Óvatosan lépkedve mentem le a lépcsőn, majd a nappalin átvágva akartam belépni a konyhába, mikor hangokat hallottam meg. Nem is foglalkoztam volna velük, ha nem hangzik el a nevem.
- Bailey jó gyerek. Meg fogja érteni. - Mondta anyám. Hangja győzködő volt, bár nem tudtam, hogy a beszélgetőpartnerét, vagy magát akarja-e meggyőzni.
- Ugyan már. Ezt te sem gondolod komolyan. Utál engem. - Válaszolt neki apám elkeseredetten. Hogy mi? A saját apám azt feltételezi rólam, hogy utálom? Pedig ez nem igaz! Csak fáj, hogy sose tölt velem elég időt.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem utál. Csak nem érti, hogy miért temetkezel a munkádba, ahogy én sem! - Csattant fel anyám. Tudtam, hogy Ő is úgy érez ahogy én. Tudtam, hogy ez volt a válásuk fő oka is, hogy apám elénk helyezte a munkáját a "rangsorban". De anyu velem ellentétben belenyugodott a dologba, és elfogadta. Nekem viszont nem ment. Szükségem lett volna az apámra. Akkor is mikor Beni eltűnt, és most is. De helyette csak egy sztármanagert látok, akinek minden fontosabb nálam.
- Ebbe most inkább ne menjünk bele. Beazéljünk inkább az aktuális dologról. Te akarod neki elmondani, vagy beszéljek vele én. - Mondta halkan apám. Fülemet szorosan az ajtóra kellett tapasztano ahhoz, hogy halljam mit beszél. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de érdekelt, hogy miért beszélnek rólam, és hogy mit is kéne elmondaniuk.
- Ezt együtt kell megbeszélnünk vele. Valószínűleg az elején ki lesz akadva, de aztán belátja, hogy így lesz a legjobb neki. - Válaszolt neki anya. Én ennél a pontnál vesztettem el a türelmem és rontottam be a konyhába. Anyám ilyedten kapta rám a fejét, apa pedig inkább a padlót kezdte el fixírozni. Nem mer a szemembe nézni!
- Kinyögnétek végre? - Förmedtem rájuk pár perces csend után. Anyu sóhajtott egy hatalmasat, majd bele is kezdett.
- Nézd szivem. Az a helyzet, hogy az új könyvem miatt Egyiptomba kell utaznom. - Hadarta el, majd várakozásteljesen rám nézett.
- Ezt volt olyan nehéz kinyögni? Hiszen ez tök jó. - Mosolyodtam el, mire mind a ketten értetlenü néztek rám. - Most mi van? - Néztem rájuk én is ugyanúgy.
- Szivem az a helyzet, hogy Te nem jöhetsz velem. -Na itt megfagyott bennem a vér és ledermedve bámultam Őket. Mi az, hogy nem mehetek vele? - Lehet, hogy csak pár hónapot leszek ott, de akár egy évig is elhúzódhat a dolog. Te addíg apádnál maradsz, és az iskolát is itt fejezed be. - Mondta lesütött szemekkel.
- Hogy mi van? Ezt nem tehetitek velem! Nem, nem nem és nem!!! - Keltem ki magamból.
- De hát azt hittem, hogy szeretsz itt lenni. És nem utolsó sorban így liam közelében lehetsz. - Nézett rám anyám értetlenül.
- Utálom ezt az egészet, utálok itt lenni, utálom Liamet és Titeket is utállak. Pár évig jóvoltam mert volt veled valaki és most lepasszolsz apának a könyved miatt? Hát köszön de ebből én nem kérek! - Tudom, hogy gonoszság volt tőlem ezeket anya fejéhez vágni, de nemtudtam józanul gondolkodni. Egyszerűen csak az indulat irányított. Apám épp szóra nyitotta a száját, mikor fogtam magam és egy 180° fordulatot véve elhagytam a helyiséget. A könnyeimmel küszködve és magamban durrogva indultam meg a lépcső felé, viszont mikor már majdnem elértem megtorpantam. Az ötödik lépcsőfokon ott ált velem szemben Ő, és meglepetten engem vizslatott. Egy pillanatra még a könnyeim is elapadtak ,annyira meglepett a jelenlétével. Már nyitottam volna a szám, hogy bocsánatot kérjek tőle a történtekér, de aztán mégsem szólaltam meg. A fejemen egy aprót rázva futottam el mellette, fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Rávetettem magam az ágyamra, és halk zokogásba kezdtem. Hiszen kit akarok áltatni? Sose fog nekem megbocsáltani. És hogy kérjek tőle bocsánatot, ha még azt sem tudom, hogy miért is haragszik rám ennyire?
Brown előbujt a takaróm alól, és apró mancsait egymás után szedegetve közelebb jött hozzám. Lehuppant a fejem mellett, majd fejét arcomhoz dugva nyalta végig az orrom. Egy aprócska mosoly kíséretében tornáztam fel magam ülő helyzetbe, majd ölembe vettem a kutyust. Aprócska fejét simogatva próbáltam meg elterelni a gondolataimat, de azok mindíg visszataláltak Liamhez.
- Miért kell ilyen bonyolultnak lennie a szerelemnek? - Néztem Brown bölcsességet sugárzó szemeibe, hátha ott meglelem a kérdésemre a választ. De a kutyus a válaszadás helyett kiügyeskedte magát az ölemből, majd a résnyire nyitott ajtón keresztül távozott.
- Még Te is magamra hagysz? - Szóltam utána, majd ismét elnyúltam az ágyon. Gondolataim Anne köré terelőtek, és arra a döntésre jutottam, hogy meglátogatom. Kedvenc tornacsukámat előkeresve kezdtem neki a készülődésnek. Amint megtaláltam felhúztam lábamra, majd a fontosabb dolgaimat egy táskába dobáltam. Mikor evvel is megvoltam lefelé vettem az irányt. Már a kilincsre tettem a kezem, mikor valaki megszólalt mögöttem.
- Mégis hová akarsz menni? - Megfordulva anyámmal találtam mgam szembe.
- Nem kell izgulnod nem megyek világgá. - Válaszoltam neki cinikusan. -Csak egy barátot látogatok meg. - Mondtam, majd ismét az ajtó felé fordutam.
- Azt már nem. A doki pihenést ítr elő neked, és vezetni sem vezethetsz így. - Mondta, majd felém indult. Utolsó mentsvárként Zayn szolgált, aki épp ebben a pillanatban lépett ki a konyhából, kezében egy hatalmas szendviccsel.
- Zayn elviszel a kórházba? - Szegeztem neki a kérdést. Először csak zavarodottan pislogott párat, majd aggódva nézett rám.
- Valami baj van? Ugye jól vagy? - Kérdezte.
- Persze. Csak látogatóba szeretnék menni. - Adtam választ, majd kérlelőn néztem rá.
- Persze hogy elviszlek. Egy pillanat és már indulhatunk is. - Mondta majd szendvicsét kezében szorongatva felrohant az emeletre.
- Én kint megvárlak. - Szóltam még utánna, majd egy utolsó megsemmisítő pillantást vetettem anyámra, és elhagytam a házat.
Hááát ma csak eddíg bírtam. De hamarosan jön a kövi rész. :)
50.rész.
~Ezt nem tehetitek velem!~
Reggel nyúzottabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Óvatosan nyújtózkodtam egyet, majd kikeltem az ágyból. Brown érdeklődve fordította felém buksiját, hogy vajon mit csinálok, de mikor látta, hogy csak felkeltem megnyugodva feküdt vissza. Ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, és szörnyülködve vettem észre, hogy még csak hajnali hat van. Bár tegnap már délután elaludtam ,mégsem éreztem magam kipihentnek. Ásitozva mentem be a fürdőmbe, hogy elrendezzem a reggeli teendőimet. Mivel tegnap este elmaradt a zuhany, ezért most ruháimat levéve álltam be a kabinba, és nyitottam meg a csapot. A langyos víz üdítően hatott mind a testemre, mind a lelkemre. Felélénkülve szálltam ki a zuhanyból, majd szárazra töröltem magam, és szobámba visszatérve bújtam bele egy melegítő szettbe. Ezután visszamentem a fürdőbe, majd kifésültem a hajam és fogat mostam. Végül leöblítettem még az arcom, és elégedetten léptem ki a fürdőből. Gondoltam összedobok egy fincsi reggelit a többieknek, bocsánatkérésem jeléül, hogy ennyit kellett aggódniuk miattam. Óvatosan lépkedve mentem le a lépcsőn, majd a nappalin átvágva akartam belépni a konyhába, mikor hangokat hallottam meg. Nem is foglalkoztam volna velük, ha nem hangzik el a nevem.
- Bailey jó gyerek. Meg fogja érteni. - Mondta anyám. Hangja győzködő volt, bár nem tudtam, hogy a beszélgetőpartnerét, vagy magát akarja-e meggyőzni.
- Ugyan már. Ezt te sem gondolod komolyan. Utál engem. - Válaszolt neki apám elkeseredetten. Hogy mi? A saját apám azt feltételezi rólam, hogy utálom? Pedig ez nem igaz! Csak fáj, hogy sose tölt velem elég időt.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem utál. Csak nem érti, hogy miért temetkezel a munkádba, ahogy én sem! - Csattant fel anyám. Tudtam, hogy Ő is úgy érez ahogy én. Tudtam, hogy ez volt a válásuk fő oka is, hogy apám elénk helyezte a munkáját a "rangsorban". De anyu velem ellentétben belenyugodott a dologba, és elfogadta. Nekem viszont nem ment. Szükségem lett volna az apámra. Akkor is mikor Beni eltűnt, és most is. De helyette csak egy sztármanagert látok, akinek minden fontosabb nálam.
- Ebbe most inkább ne menjünk bele. Beazéljünk inkább az aktuális dologról. Te akarod neki elmondani, vagy beszéljek vele én. - Mondta halkan apám. Fülemet szorosan az ajtóra kellett tapasztano ahhoz, hogy halljam mit beszél. Tudom, hogy nem szép dolog hallgatózni, de érdekelt, hogy miért beszélnek rólam, és hogy mit is kéne elmondaniuk.
- Ezt együtt kell megbeszélnünk vele. Valószínűleg az elején ki lesz akadva, de aztán belátja, hogy így lesz a legjobb neki. - Válaszolt neki anya. Én ennél a pontnál vesztettem el a türelmem és rontottam be a konyhába. Anyám ilyedten kapta rám a fejét, apa pedig inkább a padlót kezdte el fixírozni. Nem mer a szemembe nézni!
- Kinyögnétek végre? - Förmedtem rájuk pár perces csend után. Anyu sóhajtott egy hatalmasat, majd bele is kezdett.
- Nézd szivem. Az a helyzet, hogy az új könyvem miatt Egyiptomba kell utaznom. - Hadarta el, majd várakozásteljesen rám nézett.
- Ezt volt olyan nehéz kinyögni? Hiszen ez tök jó. - Mosolyodtam el, mire mind a ketten értetlenü néztek rám. - Most mi van? - Néztem rájuk én is ugyanúgy.
- Szivem az a helyzet, hogy Te nem jöhetsz velem. -Na itt megfagyott bennem a vér és ledermedve bámultam Őket. Mi az, hogy nem mehetek vele? - Lehet, hogy csak pár hónapot leszek ott, de akár egy évig is elhúzódhat a dolog. Te addíg apádnál maradsz, és az iskolát is itt fejezed be. - Mondta lesütött szemekkel.
- Hogy mi van? Ezt nem tehetitek velem! Nem, nem nem és nem!!! - Keltem ki magamból.
- De hát azt hittem, hogy szeretsz itt lenni. És nem utolsó sorban így liam közelében lehetsz. - Nézett rám anyám értetlenül.
- Utálom ezt az egészet, utálok itt lenni, utálom Liamet és Titeket is utállak. Pár évig jóvoltam mert volt veled valaki és most lepasszolsz apának a könyved miatt? Hát köszön de ebből én nem kérek! - Tudom, hogy gonoszság volt tőlem ezeket anya fejéhez vágni, de nemtudtam józanul gondolkodni. Egyszerűen csak az indulat irányított. Apám épp szóra nyitotta a száját, mikor fogtam magam és egy 180° fordulatot véve elhagytam a helyiséget. A könnyeimmel küszködve és magamban durrogva indultam meg a lépcső felé, viszont mikor már majdnem elértem megtorpantam. Az ötödik lépcsőfokon ott ált velem szemben Ő, és meglepetten engem vizslatott. Egy pillanatra még a könnyeim is elapadtak ,annyira meglepett a jelenlétével. Már nyitottam volna a szám, hogy bocsánatot kérjek tőle a történtekér, de aztán mégsem szólaltam meg. A fejemen egy aprót rázva futottam el mellette, fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Rávetettem magam az ágyamra, és halk zokogásba kezdtem. Hiszen kit akarok áltatni? Sose fog nekem megbocsáltani. És hogy kérjek tőle bocsánatot, ha még azt sem tudom, hogy miért is haragszik rám ennyire?
Brown előbujt a takaróm alól, és apró mancsait egymás után szedegetve közelebb jött hozzám. Lehuppant a fejem mellett, majd fejét arcomhoz dugva nyalta végig az orrom. Egy aprócska mosoly kíséretében tornáztam fel magam ülő helyzetbe, majd ölembe vettem a kutyust. Aprócska fejét simogatva próbáltam meg elterelni a gondolataimat, de azok mindíg visszataláltak Liamhez.
- Miért kell ilyen bonyolultnak lennie a szerelemnek? - Néztem Brown bölcsességet sugárzó szemeibe, hátha ott meglelem a kérdésemre a választ. De a kutyus a válaszadás helyett kiügyeskedte magát az ölemből, majd a résnyire nyitott ajtón keresztül távozott.
- Még Te is magamra hagysz? - Szóltam utána, majd ismét elnyúltam az ágyon. Gondolataim Anne köré terelőtek, és arra a döntésre jutottam, hogy meglátogatom. Kedvenc tornacsukámat előkeresve kezdtem neki a készülődésnek. Amint megtaláltam felhúztam lábamra, majd a fontosabb dolgaimat egy táskába dobáltam. Mikor evvel is megvoltam lefelé vettem az irányt. Már a kilincsre tettem a kezem, mikor valaki megszólalt mögöttem.
- Mégis hová akarsz menni? - Megfordulva anyámmal találtam mgam szembe.
- Nem kell izgulnod nem megyek világgá. - Válaszoltam neki cinikusan. -Csak egy barátot látogatok meg. - Mondtam, majd ismét az ajtó felé fordutam.
- Azt már nem. A doki pihenést ítr elő neked, és vezetni sem vezethetsz így. - Mondta, majd felém indult. Utolsó mentsvárként Zayn szolgált, aki épp ebben a pillanatban lépett ki a konyhából, kezében egy hatalmas szendviccsel.
- Zayn elviszel a kórházba? - Szegeztem neki a kérdést. Először csak zavarodottan pislogott párat, majd aggódva nézett rám.
- Valami baj van? Ugye jól vagy? - Kérdezte.
- Persze. Csak látogatóba szeretnék menni. - Adtam választ, majd kérlelőn néztem rá.
- Persze hogy elviszlek. Egy pillanat és már indulhatunk is. - Mondta majd szendvicsét kezében szorongatva felrohant az emeletre.
- Én kint megvárlak. - Szóltam még utánna, majd egy utolsó megsemmisítő pillantást vetettem anyámra, és elhagytam a házat.
Hááát ma csak eddíg bírtam. De hamarosan jön a kövi rész. :)
2012. augusztus 15., szerda
49.rész
Hááát megint itt vagyok. :D Bár nincs sok időm, szóval lehet, hogy ez csak egy rövid rész lesz. Na de mindegy is. Nos az előző résznél nem írtátok meg, hogy szeretnétek-e egy második évadot, és gondolom ez azért van mert nem. Úgyhogy valószínűleg nem is olyan sokára ez a történet lezárul. Istenem de fog hiányozni. =/ Volt már egy két próbálkozásom az írásra, de valami miatt mindíg feladtam, megfutamodtam a kihívás elől. De ez most más. Ezt most végig szeretném csinálni. És abban, hogy eddíg eljutottam nagyban közreműködött Történetem egyik karakterének megalkotója/megformálója, aki ki lehetne más, mint Timi. Még egyszer szeretném megköszönni neked, hogy bíztattál, és segítettél, ha negakadtam. De nem is rizsázok többet. Jó olvasást! :D
49.rész
~Éjszakai látogatás~
Liam szemszög.
A többiek már vagy egy órája elmentek, én pedig még mindíg a kanapén ülve meredek a tv-re. Nem igazán figyeltem, hogy mi megy benne, csak üres tekintettel néztem ki a fejemből, és gondolkoztam. Aggódtam Bailey-ért, de egy belső hang nem engedte, hogy bemenjek utána a kórházba. Eddigi életemben soha nem éreztem még magam ennyire rohadtul tehetetlennek. Mit kellene lépnem? Mi lenne a helyes megoldás? Szeretem Őt! Ez biztos. Még mindíg...Azok után is, hogy csókolózott Zack-el. De Ő nem szeret viszont. És félre is ismertem. Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy nem tudok semmit. Hogy mit kéne tennem. Hogy mit kéne mondanom? Sőt még azt sem, hogy mit kéne hinnem.
- Hééé haver. Neked beszélek. - Hatolt át gondolataimon egy hang.
- Hm? - Néztem körbe. A konyhaajtóban egy alakot fedeztem fel, aki történetesen Zayn volt.
- Azt kérdeztem, hogy nem-e vagy éhes. - Szólalt meg ismét semleges hangon.
- Nem kösz. De azt hittem, hogy te is elmentél. - Válaszoltan ugyan olyan hangon.
- Öhm...Nem...Tudod tegnap egy kicsit összekaptam Bé-vel. - Mondta, majd fájdalmas arccal kiiszkolt a konyhába. Én kikapcsoltam a tv-t, majd felkaptam a cipőmet és a pulcsimat, és az ajtóból még visszakiabálva Zayn-nek kiléptem a hűvös esti utcára. Vihar készülődik. Megint. Mintha az idő is a hengulatomhoz igazodna. Borús, és semmitmondó... A feltámadó szél belekapott pulcsim aljába, majd libabőrt hagyva maga után végigjárta egész testem. Felhúztam a zipzárt, a kezeimet pedig beledugtam a riha zsebébe és így indultam neki. Nem volt uticélom, de úgy éreztem, hogy nem tudok bennmaradni. Folytogató volt az üresség. Mindenki a kórházban volt, és jelen pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak én is benn lehetnék Bailey mellett. De a büszkeségem nem engedte, hogy bemenjek utána. Fejembe húztam a csuklyámat amikor kiértem a főúthoz és így haladtam tovább. Tekintve, hogy már elég későre járt, nem sokan voltak az utcákon, de nem akartam kockáztatni, hogy valaki felismer. Most nem lett volna erőm mosolyogva autógrammokat osztogatni. Szerencsére lebukás nélkül eljutottam egy kis parkig, ahol már nem kellett tartanom a rajongóktól. Időközben az eső is szemerkélni kezdett, de nem ugazán foglalkoztam vele. Leültem az egyik kis padra, ami el volt helyeze a parkban, a felyemet hátradöntöttem és próbáltam kiüríteni a gondolataimat. Hát mit ne mondjak nem igazán sikerült. A gondolataim mindíg visszakalandoztak Bailey-hez és a buli estéljéhez. Miért kellett csókolózniuk? Ha nem teszik, talán összeszedem a bátorságom, és elmondom neki, hogy mit érzek. De már mindegy. Vajon mi van vele? Ugye nincs semmi baja?! Nem! Liam ezt most verd ki a fejedből. Bailey jól van, és neked nem kell rajta gondolkodnod. Mostmár verd ki a fejedből,és gondolj másra!!! Igen ám. Ez elméletben ment, mint a karikacsapás, viszont gyakorlatban nem tudtam átvinni. Már vagy 10 perce ültem ott mozdulatlanul, mikor valami megnyalta a lábam. Esküszöm majdnem eljutottam odáig, hogy nem kell többet azon gondolkodnom, hogy bemenjek-e a kórházba. A kezdetleges sokk után körbenéztem, hogy mi is volt a támadóm. Először nem fedeztem fel semmi különöset, de aztán lepillantva megláttam egy németjuhász kölyköt. Előttem pár centivel feküdt a földön, és bizalmatlanul engem méregetett.
Aprócska szemei szomorúságot tükröztek.
- Szia kisöreg. Hát te hogy kerülsz ide? - Nyúltam felé, hogy megsimogassam pöttöm buksiát. De amint kezem hozzáért volna, ilyedten ugrott egyet hátrébb. - Nem vagy valami bizalmas típus ugye? - Mosolyogtam rá halványan. Aprócska szemeít kíváncsian szegezte rám, de nem jött közelebb. Aranyos kutyus volt, még annak ellenére is, hogy bundája sárosan és vizesen tapadt testéhez. Szemeit folyamatosan rajtam tartva battyogott el a pad másik végéhez, majd egy esetlen ugrással landolt az ülö alkalmatosságon. Kihúzódott a szélére, és onnan vizslatott tovább. Percekig méregettük egymást, aminek végül a telefonom csörgése vetett véget.
- Igen? - Vettem fel gyorsan, hiszen szegény kutsust megijesztette a hírtelen támadt zaj.
- Mégis hol a jó francban vagy? - Hallotam meg Zayn ideges hangját.
- A parkban. - Válaszoltam neki nyugodtan.
- Szakadó esőben? Te normális vagy?
- Zayn nyugi már jó. Nem is esik annyira. És szükségem volt egy kis levegőre. - Mondtam még mindíg higgadtan.
- Na jó. Mond meg meyik parkban vagy. Két perc és ott vagyok érted. - Ennyit arról, hogy én vagyok a csapt leg aggodalmaskodóbb tagja. A gondolat egy aprócska mosolyt varázsolt arcomra.
- Nincs rá semm iszükség. A közelben vagyok. Nemsokára megyek haza.
- Mi az, hogy nemsokára? Meg akarsz fázni?- Komolyan, mint egy aggodalmaskodó anyuka. Hírtelen valami a combomra nehezedett s mosolyogva vettem tudomásul, hogy a kutyus a lábamra tette a fejét. ÉS óvatosan felé nyúltam. Már nem hátrált el, megengedte, hogy megsimogassam. Megnyugtató volt simogatni a kis buksiját. Nem tudom miért, de az volt.
- Mint már mondtam, nemsokára megyek. Szia Zayn. - Köszöntem el tőle.
- Ha nem vagy itthon 10 percen belül...- Ennyit hallottam még, majd kinyomtam a telefont. Mostmár teljes figyelmemet a lábamon szuszogo apró teremtménynek tudtam szentelni, aki még mindíg kíváncsi szemeivel meredt rám. Óvatosan megfogtam, majd az ölembe véve simogattam tovább.
- Szeretnél hazajönni velem? - Néztem a kutyus átható szemeibe. Mintha csak egy aprót bólintott volna úgy emelte feljebb a fejét. - Akkor ezt megbeszéltük. - Mosolyodtam el újra, majd óvatosan megfogtam a pöttöm kis lényt, és nem törődva vaal, hogy koszos, becsúsztattam a pulcsimba, hogy meg ne fázzon. Hazafelé jópáran megmosolyogták a mi kis párosunkat, de biztos vagyok benne, hogy külső szemlélőként én is ezt tettem volna.
- Mit szólnál hozzá, ha Charlie-nak hívnálak? - Simogattam meg szabad kezemmel a kutyus buksiját. Ő csak felém kapta fejét. Arckifejezése olyan volt, mintha éppen azt kérdezte volna, hogy jobb ötleted nem volt? Mégis miért pont a Charlie? - Jólvan na. Tudod még nem volt időm megnézni, hogy kisfiú, vagy kislány vagy-e, és a Charlie mindkettő lehet. - Magyaráztam neki. Tudom, hogy nem érti, de mégis...A kezem megnyalását egy amolyan beleegyezésnek vettem.- Hát jó. Akkor mostantól Charlie lesz a neved. - Aminet ezt kimondtam meg is érkeztem a házunkhoz. Csurom vizesen másztam át a nappalin, és egyenesen a szobám felé vettem az irányt.
- Mégis hol a jó francban voltál? Kinn szakad az eső, és neked most támad kedved sétafikálni? Mond, figyelsz Te rá...mégis mi az a kezedbe?- Zayn értetlenül meredt a karjaim közt lévő apró kutyusra.
- Nem mi, hanem ki. Ő itt Charlie. A parkban találtam. - Adtam a választ. Zayn továbbra is csak a kutyára meredt.
- Hát persze. Miért is ne. Bezzeg amikor én hoztam haza Micit akkor állt a bál, de te betoppnhatsz egy kutával. - Háborodott fel. Durcás arca jobban hasonlított egy kisfiújéhoz, mintsem egy kamasz srácéra.
- Igen. Csak, hogy Mici egy állatkertből megszökött kenguru volt. - Mosolyodtam el az emlék miatt.
- Kenguru, kutsa...Nem mindegy. Amúgy meg milyen név az már, hogy Charlie? Jobb nem jutott az eszedbe?
-Tudod szűkös volt az időm, és nem tudtam megnézni, hogy kisfiú-e vagy kislány. -Adtam meg a magyarázatot.
- De akkor is. Keríteni kell neked valami jobb nevet. - Indult meg felénk, hogy megsimogathassa kis barátunk buksiját. Viszont amikor közelebb jött Charlie nyüszítve bújt közelebb hozzám. - Jólvan lólvan. Értem én. - Tette fel védekezően a kezét Zayn. -Kerítünk neked valami ehetőt, Te pedig menj, és öltözz át. - Indult meg Zayn a konyha felé, én pedig kezemben a kis lénnyel indultam meg a szobám felé.
- Ez lesz az új otthonod. - Mutattam körbe birodalmamon, Charlie pedig vidáman körbetrappolta a szobámat. - Tényleg kéne neked találnunk valami jobb nevet ugye? - Néztem bele okos kis szemeibe, amikből mintha az tükröződött volna, hogy "Hát igen! Nem ártana." - Hát jó. Akkor ezen még gondolkodom. - Mosolyodtam el, majd a szekrényemhez léptem, hogy keressek valami száraz ruhát. Addíg az én újdonsült lakótársam felugrott az ágyamra, és kényelmesen elhelyezkedett rajta. - Legalább azt megvárhattad volna, míg megszáradsz. - Korholom le, de aztán mosolyogva odalépek hozzá, hogy megsimogassam aprócska buksiját. - Maradj itt. Én gyorsan lezuhanyzom. - Mondtam neki, és a fürdő irányába indultam. Beérve ledobáltam a vizes göncöket, és beálltam a zuhany alá. Jóleső érzés járta át egész testem a meleg víztől. De aztán fejembe visszafurakodtak a negatív dolgok, mint például az, hogy Bailey kórházban van, és hogy én nem lehetek vele. Úgy döntöttem, hogy inkább sietősre veszem a dolgot, hogy minél előbb visszamehessek a szobámban lévő kis élőlényhez, hiszen míg vele foglalkozok legalább egy kicsit ki tudom verni a fejemből a gondokat. Gyorsan lezuhanyoztam hát, majd szárazra töröltem magam, és felvettem a kikészített melegítőnacim. Cahrliet ugyan úgy az ágyamon találtam, ahogy előzőleg otthagytam, viszont most édesen aludt.
- A vacsora előállt. - Lépett be az ajtón Zayn egy kutyakajás dobozzal a kezében.
- Nekünk mégis honnan van ilyenünk? - Meredek rá értetlenül. Sose volt kutyánk, így számomra érthetetlen volt, hogy minek van itthon kutyakaja.
- Az maradjon az én titkom. - Kacsint egyet Zayn, majd kibontja a dobozt. Charlie felébred a zajra és érdeklődve figyleni kezdi Zaynt, de nem indul meg felé. Én mosolyogva nyitom ki a szobaajtóm, hiszen már ideje lenne valamit nekem is ennem. Kilpve ismét mosolyogva konstalálom, hogy Charlie boldogan a nyomomba ered, mit sem törődve Zayn-el, aki még mindíg megszeppenve mered a kutyusra, amiért az nem hajlandó "odafigyleni rá. Letrappoltunk a lépcsön, majd a konyhba érve rávetettem magamat a hűtőre, hogy valami ehetőt találjak. Végül csináltam magamnak pár szendvicset, és azt kezdtem el majszolni, és Charlie-nak is raktam a földre pár kissebb darabot. Úgy vetette rá magát, mintha évek óta nem evett volna. Mosolyogva figyeltem falatozását, és közben én is ettem. Pár perc múlva Zayn is csatlakozott hozzánk. Durcásan tette egy tálba a kutyaeledelt, majd elém tolta.
- Töled úgyis jobban elfogadja. - Mormogta az orra alatt, majd lehuppant az egyik székre. Én Charlie elé raktam a tálat, aki egyből neki is esett, hogy elpusztítsa a tartalmát.
- Szóval?! Mi legyen a neved kisöreg? - Néztem a kis tökmagra amint befejeztem az evést, és a mosogatóba helyeztem a tányéram.
- Lehetne mondjuk Blöki. - Kuncogott fel Zayn. - Akkor is mindegy, hogy fiú-e vagy lány.- Én válasz helyett csak hozzávágtam egy ülőpárnát. - Jólvan na. -Emelte fel védekezően a kezét. - Akkor mit szólnál a pocokhoz? Olyan kis pocok szemei vannak. - Nevette el magát ismét, én pedig jól vállbaboxoltam nemtetszésem jeleként. - Oké, oké befejeztem. - Mosolyodott el, majd a hűtőhöz lépett és öntött magának egy pohár narancslevet. - Kérsz? - Kérdezte meg tőle, majd miután bólintottam, hogy igen nekem is öntött, és visszatette az üveget a hűtőbe. Ezután ismét helyet foglalt mellettem, és tovább töprengtünk a lehetséges neveken. -Egyáltalán tudod már, hogy fiú e vagy lány? - Teszi fel a legjobb kérdést Zayn. ÉS erre a válaszom egy bazi nagy
- NEM. - El is felejtettem, hogy azt is meg kéne nézni. Hát mint kiderült egy kisfiú büszke tulaja lettem! Szóval fiúnevekben kéne gondolkodni.
- Lehetne mondjuk törpe. Hisz olyan kis picúr. - Hát persze Zayn. Miért nem töpszlized le egyből?!
- Zayn. Ugye tudod, hogy Ő még csak kölyök és ha megnő nem lesz ilyen pici?! - Válaszolok barátom bugyuta felvetésére. Zayn csak sértődötten karbafonja a kezeit. Most mit kell mindenen felhúzni az orát? Na de most foglalkozzunk a névválasztássel. Újfent ránéztem a csendben minket figyelő kutyusra, aki nyugodtan heveredett le a földre és kényelmesen elhelyezkedve terült szét. Okos barna szemei egyből Baileyt uttatták az eszembe. Neki is ilyen szemei vannak. Csillogóak és értelmet tükrözőek. - Ez az! Megvan. - Ugrottam fel hírtelen, hiszen már tudtam, hogy mi lesz a kutyus neve. Zayn ilyedten húzódótt arrébb a mellettem fekvő kutsus pedig bemenekült a konyhapult mögé és onnan pislogott rám. - Jajj...bocsánat... - Kezdtem el mentegetőzni.
- Semmi gond. De mi van meg? - Néz rám Zayn értetlenül.
- A kutyus neve. - Kezdem el visszacsalogatni magamhoz a csöppséget, aki zokszó nélkül jön is.
- És mi is lenne az? - Néz rám Zayn felhúzott szemöldökkel.
- Ha éppen tudni akarod, akkor Brown. Ez lesz a rendes neved. Na mi szólsz hozzá? - A kutyus boldogan kezd el csaholni, evvel azt a látszatot keltve, hogy tetszik neki a név.
- Találó név. - Mosolyodik el barátom. Ismét megpróbálkozik vele, hogy megsimogassa a kis jószágot, de az megint nem hagyja magát. Igen. Eléggé bizalmatlan. Még beszélgettünk egy kicsit, majd úgy döntöttünk, hogy ideje aludni menni. A többiek nem jöttek haza, de lefekvés előtt Niall telefonált, hogy minden rendben van. Megnyugodva hajtottam le a fejem a párnára, és hagytam ,hogy Brown mellém telepedjen. Bundájából ázott szag áradt, ami eszembe juttatta, hogy meg kellett volna fürdetnem, de most evvel sem foglalkoztam, csak ráterítettem a pöttöm állatra a takarót, és lehunytam a szemeim. Nem kellett hozzá több mint pár perc, és máris álomország kapujában állva kopogtattam be.
Bailey szemszög.
Az altatónak elvileg egész reggelig ki kellett volna ütnie, de a hatás elmaradt. Hajnali egykor már éberebb voltam mint eddígi életem során bármikor. Körülöttem mindenki szétszortan aludt. Niall és lili az egyik fotelben összebújva durmolt, Harry és Timi hasonlóképpen egy másik ülő alkalmatosságon. Louis összekuporodva üllt a sarokban anyémák pedig a mellettem lévő ágyon aludtak. Kb fél óráig bírtam a tétlen fekvést, majd ezt megunva tornáztam fel magam ülő helyzetbe. Nehézségek árán, de fel tudtam kelni, majd az ajtó felé sasszáztem. Még egy kicst fájt, ha mozgok, de hála a fájdalomcsillapítóknak már elviselhető volt. Halkan nyitottam ki a kórterem ajtaját, majd kilestem, hogy van-e valaki a folyosón. Szerencsére nem volt senki. Halkan osontam ki, és az ajtót is a lehető leghalkabban csuktam be. Nem lett volna szabad még felkelnem, de sose bírtam ha ágyhoz voltam láncolva. Óvatos és halk léptekkel indultam meg a folyosón. Nem tudtam merre, vagay hová megyek, csak jót tett egy kis séta. Már vagy egy órája kószáltam a folyosókon, mikor lépések zaját hozta felém a "szél". Ilyetan pillantottam körbe, de nem láttam egy helyet sem, ahova el tudnéjk bújni. Nem akartam lebukni, de a hangok egyre közelebbről jöttek. Végül az egykis szobába ugrottam be, és pont jókor, mert mikor az ajtót hajtottam be akkor tűnt fel az egyik ápoló a sarkon. Lehunyt szemekkel dőltem neki a csukott ajtónak és egy hatalmas sóhajjal nyugtáztam, hogy ezt megúsztam.
- Öhm...Szia. - Hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Autómatikussan pattantak ki a szemeim és evvel egy időben vettem egy 180°-os fordulatot is. Ami nagy hiba volt, mivel a bordáimba éles fájdalom hatolt. - Ohh. Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. - Szólalt meg újra, a szobában fekvő lány.
- Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért csak így rádtörtem. Csak nem akartam lebukni. Tudod még nem lett volna szabad felkelnem. - Mosolyogtam rá a lányra, aki visszamosolygott rám. - Amint eltűnik az ápoló le is lépek.
- Semmi gond. Nyugodtan maradhatsz, ha szeretnél. Legalább valakivel tudok beszélgetni.-Mosolyodott el a lány, majd felült az ágyban és felkapcsolta a kis éjjelilámpát ami az éjjeliszekrényen foglalt helyet. Én mosolyogva léptem közelebb az ágyához, majd leültem a mellette lévő székre. - Miért vagy bennt? - Kérdezte tőlem vidáman.
- Volt egy kissebb balesetem. - Válaszoltam neki, bár nem igazán nevezhető kicsinek az, ami velem történt tekintve, hogy még mindíg fájt mindenem. - És te? Miért kerültél be? - Kérdeztem vissza. A lány kb annyi idős lehetett mint én, és hosszú, mézszőke haj keretezte csinos arcát.
- Van egy daganat az agyamban. - Mondta vidáman, de a hangjával ellentétben a szemében szomorúság tükröződött. Én meglepetten néztem az előttem ülő lányt. Annyi életkedv és vidámság van benne, pedig ilyen beteg. És ilyen fiatalon át kell élnie ezt a brutális betegséget.
- Ohh. - Csak ennyit bírtam kinyögni.
- De semmi gond. Pár nap múlva megműtenek és a Doki szerint elég nagy a túlélési esélyem.- Mosolyodott el ismét. Hogy lehet valaki ennyire derűlátó. Én nem lennék képes így kezelni a dolgot.
- Ez remek. Biztos, hogy minden rendben lesz. Amúgy Bailey vagyok. - Mutatkoztam be neki, hiszen ez kimaradt az eléggé érdekesre sikeredett belépőmkor.
- Én pedig Anne. - Mutatkozott be Ő is. Még hosszú órákon át beszélgettünk. Többnyire mindenféléről. Kiderült, hogy nem saccoltam rosszul, velem egy idős volt. A szüleivel él, és pár hónapja derült ki, hogy beteg. Azóta szinte folyamatosan kórházban van, de nem fogja fel átokként a betegségt. Úgy tekint rá, mint egy kihívásra, amit le kell gyűrnie. Szeretnék én is ilyen pozitívan állni az élethez. Aztán lassan világosodni kezdett és nekem mennem kellett, ha nem akartam, hogy észrevegyék, hogy kiruccantam egyet az éjszaka. Elköszöntem hát Anne-től és megbeszéltük, hogy amint tudok jövök még, és Ő is megígérte, hogyha az orvosok engedik, akkor benéz hozzám. Figyelve, hogy ne bukja le osontam vissza a szobámba és feküdtem le, mintha éppen most ébredtem volna. Amint felyemet a párnra helyeztem a többiek is ébredezni kezdtek.
A reggel elég bohókásan indult. Anyám úgy viselkedett, mintha még mindíg kisgyerek lennék, és a többiek is árgus szemekkel figyelték minden lélegzetvételem. A reggeli elfogyasztása után a Doki is benézett és szólt, hogy ma hazamehetek, ha kerülöm a mozgást és pihenek. Én roppantul örültem a hírnek. Miután a doki elment, hogy megírja a zárójelentésem a srácok haza is mentek, hogy elökészítsenek mindent, én pedig nekiláttam, hogy felöltözzek. Miutőán avval is megvoltam megkértem Niallt és Lilit, akik benn maradtak velem, hogy kísérjenek át Anne-hez. Kicsit furcsálták a dolgot, hogy mikor ismerkedtünk meg, de eleget tettek a kérésemnek. Két oldalról óvatosan megtámasztottak és így indultunk el Anne szobája felé. Niall és Lili megvártak kinn, én pedig koogás nélkül beléptem a szobába. Utólag rájöttem, hogy ez elég udvariatlan volt, de szerencsére csak Anne volt benn, és Ő is éppen ébredezett.
- Jó reggelt csipkejózsika. Hosszú volt az éjszaka? - Köszöntöm vidáman. Ő elöször hatalmasakat pislog, hogy mi történt, majd rájön, hogy a "támadoja" csak én vagyok és a tegnap megismert széles mosoly szökik arcára.
- Csak nem megint megszöktél? - Kérdezi vidáman, majd felül.
- Nem. Most engedéllyel hagytam el a helyem. Ma kiengednek, de még be akartam nézni hozzád, hogy minden rendben van-e. - Mosolyogtam rá szélesen.
- Persze. De nem kell miattam aggódnod. Kemény fából faragtak. - Veregeti meg büszkén a mellét.
- Akkor jó. - Válaszoltam neki vidáman. Annyi életerő és boldogság áradt belőle, ami lassan rám is átragadt. Már nem láttam olyan rémesnek a helyzetem és elhatároztam, hogy amint hazaérek beszélek Liammel.
- Ne nézz már így rám. Végülis nem vagyok halálos beteg...Jah de. Mégis az vagyok. - Neveti el magát. Tudom, hogy evvel csak fel akart vidítani, de én ezen valahogy nem tudok vele nevetni. Azért egy mosolyt megejtek, hogy ne rontsam el a kedvét, és nem is akarom arra emlékeztetni, hogy akár bele is halhat ebbe a betegségbe. Még csak pár órája ismertem meg, de úgy éreztem, hogy benne egy jó barátra leltem. Aztán valaki kinyitotta az ajtót, és egy középkorú nő jött be. Haja ugyanúgy mézszőke volt mint Anneé ebből pedig arra következtettem, hogy Ő csakis Anne anyukája lehet.
- Ohh. Remélem nem zavartam meg a traccspartit. -Mosolyodik el, majd kezet nyújt felém. -Szia. Anne anyukája vagyok Vicki. -Mutatkozik be.
- Jónapot. Én pedig Bailey. Volt kórháztöltelék és jelenlegi szabadlábas. - Mosolyogva rázom meg a nő kezét, majd mondandóm végére mindhárman nevetésben törünk ki. Még beszélgetünk egy picit, majd nekem mennem kell. Elköszöntem Anne-tól és Viki-től / igen, megengedte, hogy tegezzem/ majd magam mögött hagyva a szobát indultam meg Niall-el és Lilivel karültve a kijárat felé. A kocsinál megvártuk anyáékat, akik még lerendezték a papírokat, és már úton is voltunk hazafelé. Út közben végig Anne járt a fejemben. Bíztam benne, hogy a műtét sikeres lesz, és hogy nem lesz semmi baja. Annyira kedves és életrevaló lány. Az anyukája is egyből elnyerte a szimpátiám. Felnőtt nőként kezelte a lányát, és a betegségét sem kezelte tabutémaként. Gondolatmenetemet a kocsi fékezése zavarta meg. Máris hazaértünk volna? Mosolyogva pattantam ki a kocsiból, persze ügyelve a tempóra, mert még mindíg fájt mindenem. Anyáék bevitték a cuccaimat, Niallék pedíg segítettek bemenni. Én egyből a szobám felé vettem az irányt, hiszen az este nem aludtam valami sokat, és eszméletlenül fáradt voltam. Meg hát most nem is hiányzott a többiek ölelgetése, ami fájdalmas emlékeket idézett elő belőlem a tegnapi nappal kapcsolatban. Szó szerint fájdalmasakat...xd
Már éppen feküdtem volna le, mikor a résnyire nyitott ajtómon besomfordált egy kutyus. Egy aprócska kis németjuhász kölyök.
- Szia. Hát te meg hogy kerülsz ide? - Mosolyogtam rá az apró lényre, aki a farkát csóválva trappolt felém, majd megállt az ágyam előtt, és barna szemeit fürkészően vetette rám. - Szeretnél feljönni? - Paskoltam meg magam mellett az ágyat. A kutyusnak több se kellett azonnal felugrott az ágyra, majd apró mancsait szedegetve mellém sétált. Lehuppant a takaróm szélére és így figyelt tovább. - Mi lehet a neved tökmag. - Vakargattam meg buksiját.
- Brown. Brown hol vagy? - Hallottam meg Zayn hangját a folyosórol.
- Szóval így hívnak. - Mosolyogtam rá. A kutyus rám szegezte okos szemeit, majd az ajtó felé fordult, ahol éppen Zayn dugta be a fejét.
- Öhm...Nem tudtam, hogy már itthon vagy. - Vakargatta meg zavartan a tarkóját. Nem haragudtam rá. Erről szó sem volt. Csak fájt, hogy így bánt velem. Nem tudott semmit a történtekről, de nem is volt hajlandó végighallgatni.
- Hát mostmár tudod. - Válaszoltam neki semleges hangon.
- Nézd. Én bocsánatot akarok kérni. Nem voltam hajlandó végighallgatni, és olyan dolgokat vágtam a fejedhez, amiket nem gondoltam komolyan. Kérlek ne haragudj rám. - Hajtotta le a fejét bűnbánóan.
- Nem haragszok rád Zayn. - Válaszoltam neki, és még egy aprócska kis mosolyt is megejtettem felé. Anne kitartása és akaratereje, na meg persze a betegsége rádöbbentett, hogy az élet rövid, és nem pazarolhatom felesleges dolgokra, mint a harag.
- Tényleg...tényleg nem haragszol? -Emelte fel a fejét Zany és reménykedve nézett rám.
- Nem Zany. Nem haragszok rád. Nem tagadom, hogy fájt, hogy így bánsz velem, de nem haragszom. - Mondtam. Zayn arca hírtelen felderült, és hatalmas léptekkel indult meg felém. Amint mellém ért egyszerre két dolog is történt. A mellettem nyugvó kutyus ilyedten ugrott arébb, Zany pedig szinte a szó szoros értelmében a nyakamba ugrott. Én fogaimat összeszorítva tűrtem az ölelés miatti fájdalmat.
- Jajj. Bocsánat. -Eszmélt fel Zayn, majd hátrált egy kicsit. - Annyira örülök, hogy nem haragszol. Már csak Liammel kéne megbeszélnetek a dolgot. Szeret téged Bailey. Tudom, hogy így van. És Te is szereted Őt. - Zayn komolysága egy kicsit megilyesztett. Sose szokott Ő ilyen lenni. Többnyire egy kelekotya kissrác, akinek nincs másra szüksége a boldogsághoz, mint az Ő imádott szappanoperái. De igaza volt. Meg kell beszélnem a dolgokat Liam-el. Bár tudom, hogy abban téved Zayn, hogy szeret, de meg kell beszélnünk ezt a dolgot. Brown ismét hozzám bújt, és kényelmbe helyezve magát próbált meg szunyókálni.
- Hééé! Ez így nem fair. Mi az már, hogy téged bír? Liamen kívül senkit nem enged a közelébe. - Felháborodva Brown felé bökött, majd durcásan fonta össze a karjait a mellkasa alatt.
- A személyes vonzerőm. - Mondom, majd egy hatalmasat ásítok.
- Jólvan vettem a lapot. Hagylak aludni titeket. - Mosolyodott el Zayn, majd kihátrált a szobából becsukva maga után az ajtót. A fészkelődésemre Brown is feltápászkodott, de amint elhelyezkedtem Ő is ismét helyet foglalt. Apró buksiát segítségül hívva befurakodott a takaró alá, majd fejét kidugva helyezkedett el. Én mosolyogva csuktam be a szeme, hogy aludjak egy kicsit, hátha megálmodom, hogy mit is kéne kezdenem Liam-el.
Eddíg bírtam. Becsüljétek meg a részt, mert elég sokat szenvedtem vele. És léccccci írjátok meg a véleményeteket, mert nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet a rész, és érdekelne, hogy nektek hogy tetszik. Előre is köszönöm. Lexa voltam... :d Bár ki más lehetett volna...xd Na mindegy. Puszi mindenkinek :D
49.rész
~Éjszakai látogatás~
Liam szemszög.
A többiek már vagy egy órája elmentek, én pedig még mindíg a kanapén ülve meredek a tv-re. Nem igazán figyeltem, hogy mi megy benne, csak üres tekintettel néztem ki a fejemből, és gondolkoztam. Aggódtam Bailey-ért, de egy belső hang nem engedte, hogy bemenjek utána a kórházba. Eddigi életemben soha nem éreztem még magam ennyire rohadtul tehetetlennek. Mit kellene lépnem? Mi lenne a helyes megoldás? Szeretem Őt! Ez biztos. Még mindíg...Azok után is, hogy csókolózott Zack-el. De Ő nem szeret viszont. És félre is ismertem. Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy nem tudok semmit. Hogy mit kéne tennem. Hogy mit kéne mondanom? Sőt még azt sem, hogy mit kéne hinnem.
- Hééé haver. Neked beszélek. - Hatolt át gondolataimon egy hang.
- Hm? - Néztem körbe. A konyhaajtóban egy alakot fedeztem fel, aki történetesen Zayn volt.
- Azt kérdeztem, hogy nem-e vagy éhes. - Szólalt meg ismét semleges hangon.
- Nem kösz. De azt hittem, hogy te is elmentél. - Válaszoltan ugyan olyan hangon.
- Öhm...Nem...Tudod tegnap egy kicsit összekaptam Bé-vel. - Mondta, majd fájdalmas arccal kiiszkolt a konyhába. Én kikapcsoltam a tv-t, majd felkaptam a cipőmet és a pulcsimat, és az ajtóból még visszakiabálva Zayn-nek kiléptem a hűvös esti utcára. Vihar készülődik. Megint. Mintha az idő is a hengulatomhoz igazodna. Borús, és semmitmondó... A feltámadó szél belekapott pulcsim aljába, majd libabőrt hagyva maga után végigjárta egész testem. Felhúztam a zipzárt, a kezeimet pedig beledugtam a riha zsebébe és így indultam neki. Nem volt uticélom, de úgy éreztem, hogy nem tudok bennmaradni. Folytogató volt az üresség. Mindenki a kórházban volt, és jelen pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak én is benn lehetnék Bailey mellett. De a büszkeségem nem engedte, hogy bemenjek utána. Fejembe húztam a csuklyámat amikor kiértem a főúthoz és így haladtam tovább. Tekintve, hogy már elég későre járt, nem sokan voltak az utcákon, de nem akartam kockáztatni, hogy valaki felismer. Most nem lett volna erőm mosolyogva autógrammokat osztogatni. Szerencsére lebukás nélkül eljutottam egy kis parkig, ahol már nem kellett tartanom a rajongóktól. Időközben az eső is szemerkélni kezdett, de nem ugazán foglalkoztam vele. Leültem az egyik kis padra, ami el volt helyeze a parkban, a felyemet hátradöntöttem és próbáltam kiüríteni a gondolataimat. Hát mit ne mondjak nem igazán sikerült. A gondolataim mindíg visszakalandoztak Bailey-hez és a buli estéljéhez. Miért kellett csókolózniuk? Ha nem teszik, talán összeszedem a bátorságom, és elmondom neki, hogy mit érzek. De már mindegy. Vajon mi van vele? Ugye nincs semmi baja?! Nem! Liam ezt most verd ki a fejedből. Bailey jól van, és neked nem kell rajta gondolkodnod. Mostmár verd ki a fejedből,és gondolj másra!!! Igen ám. Ez elméletben ment, mint a karikacsapás, viszont gyakorlatban nem tudtam átvinni. Már vagy 10 perce ültem ott mozdulatlanul, mikor valami megnyalta a lábam. Esküszöm majdnem eljutottam odáig, hogy nem kell többet azon gondolkodnom, hogy bemenjek-e a kórházba. A kezdetleges sokk után körbenéztem, hogy mi is volt a támadóm. Először nem fedeztem fel semmi különöset, de aztán lepillantva megláttam egy németjuhász kölyköt. Előttem pár centivel feküdt a földön, és bizalmatlanul engem méregetett.
Aprócska szemei szomorúságot tükröztek.
- Szia kisöreg. Hát te hogy kerülsz ide? - Nyúltam felé, hogy megsimogassam pöttöm buksiát. De amint kezem hozzáért volna, ilyedten ugrott egyet hátrébb. - Nem vagy valami bizalmas típus ugye? - Mosolyogtam rá halványan. Aprócska szemeít kíváncsian szegezte rám, de nem jött közelebb. Aranyos kutyus volt, még annak ellenére is, hogy bundája sárosan és vizesen tapadt testéhez. Szemeit folyamatosan rajtam tartva battyogott el a pad másik végéhez, majd egy esetlen ugrással landolt az ülö alkalmatosságon. Kihúzódott a szélére, és onnan vizslatott tovább. Percekig méregettük egymást, aminek végül a telefonom csörgése vetett véget.
- Igen? - Vettem fel gyorsan, hiszen szegény kutsust megijesztette a hírtelen támadt zaj.
- Mégis hol a jó francban vagy? - Hallotam meg Zayn ideges hangját.
- A parkban. - Válaszoltam neki nyugodtan.
- Szakadó esőben? Te normális vagy?
- Zayn nyugi már jó. Nem is esik annyira. És szükségem volt egy kis levegőre. - Mondtam még mindíg higgadtan.
- Na jó. Mond meg meyik parkban vagy. Két perc és ott vagyok érted. - Ennyit arról, hogy én vagyok a csapt leg aggodalmaskodóbb tagja. A gondolat egy aprócska mosolyt varázsolt arcomra.
- Nincs rá semm iszükség. A közelben vagyok. Nemsokára megyek haza.
- Mi az, hogy nemsokára? Meg akarsz fázni?- Komolyan, mint egy aggodalmaskodó anyuka. Hírtelen valami a combomra nehezedett s mosolyogva vettem tudomásul, hogy a kutyus a lábamra tette a fejét. ÉS óvatosan felé nyúltam. Már nem hátrált el, megengedte, hogy megsimogassam. Megnyugtató volt simogatni a kis buksiját. Nem tudom miért, de az volt.
- Mint már mondtam, nemsokára megyek. Szia Zayn. - Köszöntem el tőle.
- Ha nem vagy itthon 10 percen belül...- Ennyit hallottam még, majd kinyomtam a telefont. Mostmár teljes figyelmemet a lábamon szuszogo apró teremtménynek tudtam szentelni, aki még mindíg kíváncsi szemeivel meredt rám. Óvatosan megfogtam, majd az ölembe véve simogattam tovább.
- Szeretnél hazajönni velem? - Néztem a kutyus átható szemeibe. Mintha csak egy aprót bólintott volna úgy emelte feljebb a fejét. - Akkor ezt megbeszéltük. - Mosolyodtam el újra, majd óvatosan megfogtam a pöttöm kis lényt, és nem törődva vaal, hogy koszos, becsúsztattam a pulcsimba, hogy meg ne fázzon. Hazafelé jópáran megmosolyogták a mi kis párosunkat, de biztos vagyok benne, hogy külső szemlélőként én is ezt tettem volna.
- Mit szólnál hozzá, ha Charlie-nak hívnálak? - Simogattam meg szabad kezemmel a kutyus buksiját. Ő csak felém kapta fejét. Arckifejezése olyan volt, mintha éppen azt kérdezte volna, hogy jobb ötleted nem volt? Mégis miért pont a Charlie? - Jólvan na. Tudod még nem volt időm megnézni, hogy kisfiú, vagy kislány vagy-e, és a Charlie mindkettő lehet. - Magyaráztam neki. Tudom, hogy nem érti, de mégis...A kezem megnyalását egy amolyan beleegyezésnek vettem.- Hát jó. Akkor mostantól Charlie lesz a neved. - Aminet ezt kimondtam meg is érkeztem a házunkhoz. Csurom vizesen másztam át a nappalin, és egyenesen a szobám felé vettem az irányt.
- Mégis hol a jó francban voltál? Kinn szakad az eső, és neked most támad kedved sétafikálni? Mond, figyelsz Te rá...mégis mi az a kezedbe?- Zayn értetlenül meredt a karjaim közt lévő apró kutyusra.
- Nem mi, hanem ki. Ő itt Charlie. A parkban találtam. - Adtam a választ. Zayn továbbra is csak a kutyára meredt.
- Hát persze. Miért is ne. Bezzeg amikor én hoztam haza Micit akkor állt a bál, de te betoppnhatsz egy kutával. - Háborodott fel. Durcás arca jobban hasonlított egy kisfiújéhoz, mintsem egy kamasz srácéra.
- Igen. Csak, hogy Mici egy állatkertből megszökött kenguru volt. - Mosolyodtam el az emlék miatt.
- Kenguru, kutsa...Nem mindegy. Amúgy meg milyen név az már, hogy Charlie? Jobb nem jutott az eszedbe?
-Tudod szűkös volt az időm, és nem tudtam megnézni, hogy kisfiú-e vagy kislány. -Adtam meg a magyarázatot.
- De akkor is. Keríteni kell neked valami jobb nevet. - Indult meg felénk, hogy megsimogathassa kis barátunk buksiját. Viszont amikor közelebb jött Charlie nyüszítve bújt közelebb hozzám. - Jólvan lólvan. Értem én. - Tette fel védekezően a kezét Zayn. -Kerítünk neked valami ehetőt, Te pedig menj, és öltözz át. - Indult meg Zayn a konyha felé, én pedig kezemben a kis lénnyel indultam meg a szobám felé.
- Ez lesz az új otthonod. - Mutattam körbe birodalmamon, Charlie pedig vidáman körbetrappolta a szobámat. - Tényleg kéne neked találnunk valami jobb nevet ugye? - Néztem bele okos kis szemeibe, amikből mintha az tükröződött volna, hogy "Hát igen! Nem ártana." - Hát jó. Akkor ezen még gondolkodom. - Mosolyodtam el, majd a szekrényemhez léptem, hogy keressek valami száraz ruhát. Addíg az én újdonsült lakótársam felugrott az ágyamra, és kényelmesen elhelyezkedett rajta. - Legalább azt megvárhattad volna, míg megszáradsz. - Korholom le, de aztán mosolyogva odalépek hozzá, hogy megsimogassam aprócska buksiját. - Maradj itt. Én gyorsan lezuhanyzom. - Mondtam neki, és a fürdő irányába indultam. Beérve ledobáltam a vizes göncöket, és beálltam a zuhany alá. Jóleső érzés járta át egész testem a meleg víztől. De aztán fejembe visszafurakodtak a negatív dolgok, mint például az, hogy Bailey kórházban van, és hogy én nem lehetek vele. Úgy döntöttem, hogy inkább sietősre veszem a dolgot, hogy minél előbb visszamehessek a szobámban lévő kis élőlényhez, hiszen míg vele foglalkozok legalább egy kicsit ki tudom verni a fejemből a gondokat. Gyorsan lezuhanyoztam hát, majd szárazra töröltem magam, és felvettem a kikészített melegítőnacim. Cahrliet ugyan úgy az ágyamon találtam, ahogy előzőleg otthagytam, viszont most édesen aludt.
- A vacsora előállt. - Lépett be az ajtón Zayn egy kutyakajás dobozzal a kezében.
- Nekünk mégis honnan van ilyenünk? - Meredek rá értetlenül. Sose volt kutyánk, így számomra érthetetlen volt, hogy minek van itthon kutyakaja.
- Az maradjon az én titkom. - Kacsint egyet Zayn, majd kibontja a dobozt. Charlie felébred a zajra és érdeklődve figyleni kezdi Zaynt, de nem indul meg felé. Én mosolyogva nyitom ki a szobaajtóm, hiszen már ideje lenne valamit nekem is ennem. Kilpve ismét mosolyogva konstalálom, hogy Charlie boldogan a nyomomba ered, mit sem törődve Zayn-el, aki még mindíg megszeppenve mered a kutyusra, amiért az nem hajlandó "odafigyleni rá. Letrappoltunk a lépcsön, majd a konyhba érve rávetettem magamat a hűtőre, hogy valami ehetőt találjak. Végül csináltam magamnak pár szendvicset, és azt kezdtem el majszolni, és Charlie-nak is raktam a földre pár kissebb darabot. Úgy vetette rá magát, mintha évek óta nem evett volna. Mosolyogva figyeltem falatozását, és közben én is ettem. Pár perc múlva Zayn is csatlakozott hozzánk. Durcásan tette egy tálba a kutyaeledelt, majd elém tolta.
- Töled úgyis jobban elfogadja. - Mormogta az orra alatt, majd lehuppant az egyik székre. Én Charlie elé raktam a tálat, aki egyből neki is esett, hogy elpusztítsa a tartalmát.
- Szóval?! Mi legyen a neved kisöreg? - Néztem a kis tökmagra amint befejeztem az evést, és a mosogatóba helyeztem a tányéram.
- Lehetne mondjuk Blöki. - Kuncogott fel Zayn. - Akkor is mindegy, hogy fiú-e vagy lány.- Én válasz helyett csak hozzávágtam egy ülőpárnát. - Jólvan na. -Emelte fel védekezően a kezét. - Akkor mit szólnál a pocokhoz? Olyan kis pocok szemei vannak. - Nevette el magát ismét, én pedig jól vállbaboxoltam nemtetszésem jeleként. - Oké, oké befejeztem. - Mosolyodott el, majd a hűtőhöz lépett és öntött magának egy pohár narancslevet. - Kérsz? - Kérdezte meg tőle, majd miután bólintottam, hogy igen nekem is öntött, és visszatette az üveget a hűtőbe. Ezután ismét helyet foglalt mellettem, és tovább töprengtünk a lehetséges neveken. -Egyáltalán tudod már, hogy fiú e vagy lány? - Teszi fel a legjobb kérdést Zayn. ÉS erre a válaszom egy bazi nagy
- NEM. - El is felejtettem, hogy azt is meg kéne nézni. Hát mint kiderült egy kisfiú büszke tulaja lettem! Szóval fiúnevekben kéne gondolkodni.
- Lehetne mondjuk törpe. Hisz olyan kis picúr. - Hát persze Zayn. Miért nem töpszlized le egyből?!
- Zayn. Ugye tudod, hogy Ő még csak kölyök és ha megnő nem lesz ilyen pici?! - Válaszolok barátom bugyuta felvetésére. Zayn csak sértődötten karbafonja a kezeit. Most mit kell mindenen felhúzni az orát? Na de most foglalkozzunk a névválasztássel. Újfent ránéztem a csendben minket figyelő kutyusra, aki nyugodtan heveredett le a földre és kényelmesen elhelyezkedve terült szét. Okos barna szemei egyből Baileyt uttatták az eszembe. Neki is ilyen szemei vannak. Csillogóak és értelmet tükrözőek. - Ez az! Megvan. - Ugrottam fel hírtelen, hiszen már tudtam, hogy mi lesz a kutyus neve. Zayn ilyedten húzódótt arrébb a mellettem fekvő kutsus pedig bemenekült a konyhapult mögé és onnan pislogott rám. - Jajj...bocsánat... - Kezdtem el mentegetőzni.
- Semmi gond. De mi van meg? - Néz rám Zayn értetlenül.
- A kutyus neve. - Kezdem el visszacsalogatni magamhoz a csöppséget, aki zokszó nélkül jön is.
- És mi is lenne az? - Néz rám Zayn felhúzott szemöldökkel.
- Ha éppen tudni akarod, akkor Brown. Ez lesz a rendes neved. Na mi szólsz hozzá? - A kutyus boldogan kezd el csaholni, evvel azt a látszatot keltve, hogy tetszik neki a név.
- Találó név. - Mosolyodik el barátom. Ismét megpróbálkozik vele, hogy megsimogassa a kis jószágot, de az megint nem hagyja magát. Igen. Eléggé bizalmatlan. Még beszélgettünk egy kicsit, majd úgy döntöttünk, hogy ideje aludni menni. A többiek nem jöttek haza, de lefekvés előtt Niall telefonált, hogy minden rendben van. Megnyugodva hajtottam le a fejem a párnára, és hagytam ,hogy Brown mellém telepedjen. Bundájából ázott szag áradt, ami eszembe juttatta, hogy meg kellett volna fürdetnem, de most evvel sem foglalkoztam, csak ráterítettem a pöttöm állatra a takarót, és lehunytam a szemeim. Nem kellett hozzá több mint pár perc, és máris álomország kapujában állva kopogtattam be.
Bailey szemszög.
Az altatónak elvileg egész reggelig ki kellett volna ütnie, de a hatás elmaradt. Hajnali egykor már éberebb voltam mint eddígi életem során bármikor. Körülöttem mindenki szétszortan aludt. Niall és lili az egyik fotelben összebújva durmolt, Harry és Timi hasonlóképpen egy másik ülő alkalmatosságon. Louis összekuporodva üllt a sarokban anyémák pedig a mellettem lévő ágyon aludtak. Kb fél óráig bírtam a tétlen fekvést, majd ezt megunva tornáztam fel magam ülő helyzetbe. Nehézségek árán, de fel tudtam kelni, majd az ajtó felé sasszáztem. Még egy kicst fájt, ha mozgok, de hála a fájdalomcsillapítóknak már elviselhető volt. Halkan nyitottam ki a kórterem ajtaját, majd kilestem, hogy van-e valaki a folyosón. Szerencsére nem volt senki. Halkan osontam ki, és az ajtót is a lehető leghalkabban csuktam be. Nem lett volna szabad még felkelnem, de sose bírtam ha ágyhoz voltam láncolva. Óvatos és halk léptekkel indultam meg a folyosón. Nem tudtam merre, vagay hová megyek, csak jót tett egy kis séta. Már vagy egy órája kószáltam a folyosókon, mikor lépések zaját hozta felém a "szél". Ilyetan pillantottam körbe, de nem láttam egy helyet sem, ahova el tudnéjk bújni. Nem akartam lebukni, de a hangok egyre közelebbről jöttek. Végül az egykis szobába ugrottam be, és pont jókor, mert mikor az ajtót hajtottam be akkor tűnt fel az egyik ápoló a sarkon. Lehunyt szemekkel dőltem neki a csukott ajtónak és egy hatalmas sóhajjal nyugtáztam, hogy ezt megúsztam.
- Öhm...Szia. - Hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Autómatikussan pattantak ki a szemeim és evvel egy időben vettem egy 180°-os fordulatot is. Ami nagy hiba volt, mivel a bordáimba éles fájdalom hatolt. - Ohh. Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. - Szólalt meg újra, a szobában fekvő lány.
- Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért csak így rádtörtem. Csak nem akartam lebukni. Tudod még nem lett volna szabad felkelnem. - Mosolyogtam rá a lányra, aki visszamosolygott rám. - Amint eltűnik az ápoló le is lépek.
- Semmi gond. Nyugodtan maradhatsz, ha szeretnél. Legalább valakivel tudok beszélgetni.-Mosolyodott el a lány, majd felült az ágyban és felkapcsolta a kis éjjelilámpát ami az éjjeliszekrényen foglalt helyet. Én mosolyogva léptem közelebb az ágyához, majd leültem a mellette lévő székre. - Miért vagy bennt? - Kérdezte tőlem vidáman.
- Volt egy kissebb balesetem. - Válaszoltam neki, bár nem igazán nevezhető kicsinek az, ami velem történt tekintve, hogy még mindíg fájt mindenem. - És te? Miért kerültél be? - Kérdeztem vissza. A lány kb annyi idős lehetett mint én, és hosszú, mézszőke haj keretezte csinos arcát.
- Van egy daganat az agyamban. - Mondta vidáman, de a hangjával ellentétben a szemében szomorúság tükröződött. Én meglepetten néztem az előttem ülő lányt. Annyi életkedv és vidámság van benne, pedig ilyen beteg. És ilyen fiatalon át kell élnie ezt a brutális betegséget.
- Ohh. - Csak ennyit bírtam kinyögni.
- De semmi gond. Pár nap múlva megműtenek és a Doki szerint elég nagy a túlélési esélyem.- Mosolyodott el ismét. Hogy lehet valaki ennyire derűlátó. Én nem lennék képes így kezelni a dolgot.
- Ez remek. Biztos, hogy minden rendben lesz. Amúgy Bailey vagyok. - Mutatkoztam be neki, hiszen ez kimaradt az eléggé érdekesre sikeredett belépőmkor.
- Én pedig Anne. - Mutatkozott be Ő is. Még hosszú órákon át beszélgettünk. Többnyire mindenféléről. Kiderült, hogy nem saccoltam rosszul, velem egy idős volt. A szüleivel él, és pár hónapja derült ki, hogy beteg. Azóta szinte folyamatosan kórházban van, de nem fogja fel átokként a betegségt. Úgy tekint rá, mint egy kihívásra, amit le kell gyűrnie. Szeretnék én is ilyen pozitívan állni az élethez. Aztán lassan világosodni kezdett és nekem mennem kellett, ha nem akartam, hogy észrevegyék, hogy kiruccantam egyet az éjszaka. Elköszöntem hát Anne-től és megbeszéltük, hogy amint tudok jövök még, és Ő is megígérte, hogyha az orvosok engedik, akkor benéz hozzám. Figyelve, hogy ne bukja le osontam vissza a szobámba és feküdtem le, mintha éppen most ébredtem volna. Amint felyemet a párnra helyeztem a többiek is ébredezni kezdtek.
A reggel elég bohókásan indult. Anyám úgy viselkedett, mintha még mindíg kisgyerek lennék, és a többiek is árgus szemekkel figyelték minden lélegzetvételem. A reggeli elfogyasztása után a Doki is benézett és szólt, hogy ma hazamehetek, ha kerülöm a mozgást és pihenek. Én roppantul örültem a hírnek. Miután a doki elment, hogy megírja a zárójelentésem a srácok haza is mentek, hogy elökészítsenek mindent, én pedig nekiláttam, hogy felöltözzek. Miutőán avval is megvoltam megkértem Niallt és Lilit, akik benn maradtak velem, hogy kísérjenek át Anne-hez. Kicsit furcsálták a dolgot, hogy mikor ismerkedtünk meg, de eleget tettek a kérésemnek. Két oldalról óvatosan megtámasztottak és így indultunk el Anne szobája felé. Niall és Lili megvártak kinn, én pedig koogás nélkül beléptem a szobába. Utólag rájöttem, hogy ez elég udvariatlan volt, de szerencsére csak Anne volt benn, és Ő is éppen ébredezett.
- Jó reggelt csipkejózsika. Hosszú volt az éjszaka? - Köszöntöm vidáman. Ő elöször hatalmasakat pislog, hogy mi történt, majd rájön, hogy a "támadoja" csak én vagyok és a tegnap megismert széles mosoly szökik arcára.
- Csak nem megint megszöktél? - Kérdezi vidáman, majd felül.
- Nem. Most engedéllyel hagytam el a helyem. Ma kiengednek, de még be akartam nézni hozzád, hogy minden rendben van-e. - Mosolyogtam rá szélesen.
- Persze. De nem kell miattam aggódnod. Kemény fából faragtak. - Veregeti meg büszkén a mellét.
- Akkor jó. - Válaszoltam neki vidáman. Annyi életerő és boldogság áradt belőle, ami lassan rám is átragadt. Már nem láttam olyan rémesnek a helyzetem és elhatároztam, hogy amint hazaérek beszélek Liammel.
- Ne nézz már így rám. Végülis nem vagyok halálos beteg...Jah de. Mégis az vagyok. - Neveti el magát. Tudom, hogy evvel csak fel akart vidítani, de én ezen valahogy nem tudok vele nevetni. Azért egy mosolyt megejtek, hogy ne rontsam el a kedvét, és nem is akarom arra emlékeztetni, hogy akár bele is halhat ebbe a betegségbe. Még csak pár órája ismertem meg, de úgy éreztem, hogy benne egy jó barátra leltem. Aztán valaki kinyitotta az ajtót, és egy középkorú nő jött be. Haja ugyanúgy mézszőke volt mint Anneé ebből pedig arra következtettem, hogy Ő csakis Anne anyukája lehet.
- Ohh. Remélem nem zavartam meg a traccspartit. -Mosolyodik el, majd kezet nyújt felém. -Szia. Anne anyukája vagyok Vicki. -Mutatkozik be.
- Jónapot. Én pedig Bailey. Volt kórháztöltelék és jelenlegi szabadlábas. - Mosolyogva rázom meg a nő kezét, majd mondandóm végére mindhárman nevetésben törünk ki. Még beszélgetünk egy picit, majd nekem mennem kell. Elköszöntem Anne-tól és Viki-től / igen, megengedte, hogy tegezzem/ majd magam mögött hagyva a szobát indultam meg Niall-el és Lilivel karültve a kijárat felé. A kocsinál megvártuk anyáékat, akik még lerendezték a papírokat, és már úton is voltunk hazafelé. Út közben végig Anne járt a fejemben. Bíztam benne, hogy a műtét sikeres lesz, és hogy nem lesz semmi baja. Annyira kedves és életrevaló lány. Az anyukája is egyből elnyerte a szimpátiám. Felnőtt nőként kezelte a lányát, és a betegségét sem kezelte tabutémaként. Gondolatmenetemet a kocsi fékezése zavarta meg. Máris hazaértünk volna? Mosolyogva pattantam ki a kocsiból, persze ügyelve a tempóra, mert még mindíg fájt mindenem. Anyáék bevitték a cuccaimat, Niallék pedíg segítettek bemenni. Én egyből a szobám felé vettem az irányt, hiszen az este nem aludtam valami sokat, és eszméletlenül fáradt voltam. Meg hát most nem is hiányzott a többiek ölelgetése, ami fájdalmas emlékeket idézett elő belőlem a tegnapi nappal kapcsolatban. Szó szerint fájdalmasakat...xd
Már éppen feküdtem volna le, mikor a résnyire nyitott ajtómon besomfordált egy kutyus. Egy aprócska kis németjuhász kölyök.
- Szia. Hát te meg hogy kerülsz ide? - Mosolyogtam rá az apró lényre, aki a farkát csóválva trappolt felém, majd megállt az ágyam előtt, és barna szemeit fürkészően vetette rám. - Szeretnél feljönni? - Paskoltam meg magam mellett az ágyat. A kutyusnak több se kellett azonnal felugrott az ágyra, majd apró mancsait szedegetve mellém sétált. Lehuppant a takaróm szélére és így figyelt tovább. - Mi lehet a neved tökmag. - Vakargattam meg buksiját.
- Brown. Brown hol vagy? - Hallottam meg Zayn hangját a folyosórol.
- Szóval így hívnak. - Mosolyogtam rá. A kutyus rám szegezte okos szemeit, majd az ajtó felé fordult, ahol éppen Zayn dugta be a fejét.
- Öhm...Nem tudtam, hogy már itthon vagy. - Vakargatta meg zavartan a tarkóját. Nem haragudtam rá. Erről szó sem volt. Csak fájt, hogy így bánt velem. Nem tudott semmit a történtekről, de nem is volt hajlandó végighallgatni.
- Hát mostmár tudod. - Válaszoltam neki semleges hangon.
- Nézd. Én bocsánatot akarok kérni. Nem voltam hajlandó végighallgatni, és olyan dolgokat vágtam a fejedhez, amiket nem gondoltam komolyan. Kérlek ne haragudj rám. - Hajtotta le a fejét bűnbánóan.
- Nem haragszok rád Zayn. - Válaszoltam neki, és még egy aprócska kis mosolyt is megejtettem felé. Anne kitartása és akaratereje, na meg persze a betegsége rádöbbentett, hogy az élet rövid, és nem pazarolhatom felesleges dolgokra, mint a harag.
- Tényleg...tényleg nem haragszol? -Emelte fel a fejét Zany és reménykedve nézett rám.
- Nem Zany. Nem haragszok rád. Nem tagadom, hogy fájt, hogy így bánsz velem, de nem haragszom. - Mondtam. Zayn arca hírtelen felderült, és hatalmas léptekkel indult meg felém. Amint mellém ért egyszerre két dolog is történt. A mellettem nyugvó kutyus ilyedten ugrott arébb, Zany pedig szinte a szó szoros értelmében a nyakamba ugrott. Én fogaimat összeszorítva tűrtem az ölelés miatti fájdalmat.
- Jajj. Bocsánat. -Eszmélt fel Zayn, majd hátrált egy kicsit. - Annyira örülök, hogy nem haragszol. Már csak Liammel kéne megbeszélnetek a dolgot. Szeret téged Bailey. Tudom, hogy így van. És Te is szereted Őt. - Zayn komolysága egy kicsit megilyesztett. Sose szokott Ő ilyen lenni. Többnyire egy kelekotya kissrác, akinek nincs másra szüksége a boldogsághoz, mint az Ő imádott szappanoperái. De igaza volt. Meg kell beszélnem a dolgokat Liam-el. Bár tudom, hogy abban téved Zayn, hogy szeret, de meg kell beszélnünk ezt a dolgot. Brown ismét hozzám bújt, és kényelmbe helyezve magát próbált meg szunyókálni.
- Hééé! Ez így nem fair. Mi az már, hogy téged bír? Liamen kívül senkit nem enged a közelébe. - Felháborodva Brown felé bökött, majd durcásan fonta össze a karjait a mellkasa alatt.
- A személyes vonzerőm. - Mondom, majd egy hatalmasat ásítok.
- Jólvan vettem a lapot. Hagylak aludni titeket. - Mosolyodott el Zayn, majd kihátrált a szobából becsukva maga után az ajtót. A fészkelődésemre Brown is feltápászkodott, de amint elhelyezkedtem Ő is ismét helyet foglalt. Apró buksiát segítségül hívva befurakodott a takaró alá, majd fejét kidugva helyezkedett el. Én mosolyogva csuktam be a szeme, hogy aludjak egy kicsit, hátha megálmodom, hogy mit is kéne kezdenem Liam-el.
Eddíg bírtam. Becsüljétek meg a részt, mert elég sokat szenvedtem vele. És léccccci írjátok meg a véleményeteket, mert nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet a rész, és érdekelne, hogy nektek hogy tetszik. Előre is köszönöm. Lexa voltam... :d Bár ki más lehetett volna...xd Na mindegy. Puszi mindenkinek :D
2012. augusztus 13., hétfő
Egy újabb díj! :D
Köszönöööm a díjat Timi-nek!!! Egyszerűen nem tudok mást mondani, mint, hogy immmmádlak érte!! :D
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)
1.)
1. Idén végeztem szakácsként és ha minden jól megy szeptemberben az érettséginek is nekiesek. :D
2. Épp valami bugyuta horrort nézek, aminek nem igazán értem a lényegét, és utálom, ha egy filmnek nem értem a lényegét!!! xd :D
3. Tegnap tüzijátékon voltam, és még a rallizás rejtelmeibe is betekinthettem. :D Eszméletlen volt.
4. Fanatikus horror rajongó vagyok. Imádom ha szakadnak a testrészek és ömlik a vér...xd Na jó nem, de tény, hogy szeretem a parázós filmeket.
5. Mint az előbb említettem élek-halok a parázós filmekért, viszon nehezen ilyedek meg, és kiakadok az ésszerűtlen jeleneteken. Mint pl amikor az éppen nézett filmünk főhöse, vagy épp egy mellékszereplő, ami amúgy mindegy is...na szóval, amikor az EGYIK szereplő valami olyan helyre menekül a gyilkos elől...-.-' mint pl a pincébe, a tetőre, vagy egy zárt helyiségbe... Most komolyan? Ez tök nem ésszerű!! :D
6. Lételemem a zene. Egyszerűen nem tudnék élni nélküle.
7. Imádom az olasz konyhát. Az ízvilága, és a sokszínűsége egyenesen elvarázsol. :$
8. Eléggé nyugodtnak tartom magam. Nehéz kihozni a sodromból, de ha valkinek sikerül, akkor kő kövön nem marad utánnam. ;)
9. Imádom a legjobb barátnőm tesójának a kutyáját!!! :D Egy cukimuki kis tacskó, akin akkorákat szoktam szakadni :D A kedvencem, amikor órákon át a lábát nyalogatja!!! x'D De tényleg! Ez akkor a legélvezetesebb, mikor náluk alszok és a kutyuli befészkelődik mellém a takaró alá, és ott folytatja ez a tevékenységet.xd :D
10. Vagy 2000 pár cipőm van, a legtöbbször mégis a régi /és kedvenc/ tornacipőmet szoktam hordani, ami már ezer helyen szakdt és csak a lélek tartja össze... x'D :$ Nem elítélni! Imádom azt a cipőt!!! :D xd
11. Imádom a csillagokat bámulni. Egszerűen annyira gyönyörűek, hogy az valami hihetetlen. A héten két nap alatt 9 hullócsillagot láttam, és ezeket kivételesen tök spontán :D
2.)
1.Mióta írsz blogot?
Fuu ez egy jó kérdés. Voltak már próbálkozásaim blogolás téren, de azok csak ilyen kezdetleges történetek voltak, amiket sose fejeztem be. De ha saccolnom kéne akkor talán azt mondanám, hogy lassan egy éve?! Tényleg nem tudom. :) :$
2.Szoktál írás közben zenét hallgatni?Ha igen,akkor mit?
Igen szoktam! :D És, hogy mit? Ez igen változó. Általában az éppen aktuális kedvenceimet. Mostanában pl.: Hősök-Félelem, Diggieman-Sors, -Fény, -Bocsáss meg, Simple Plan- Summer paradise, meg hasonlók. :D
3.Ki a kedvenc íród?
Egyértelműen Vavyan Fable!!! Eszméletlenül jó író, és mindenkinek ajánlom figyelméba a könyveit! Amúgy kevesen tudják, de Ő valójában egy magyar író. :D
4.Kedvenc időtöltésed?
Hmmm. Talán a főzés, a foci, az olvasás és persze az írás :D
5.Hova utaznál el legszívesebben?
Huuu nagyon sok hely van. London, Canada, NewYork, Los Angeles...Hosszú lenne mindet felsorolni. :D De legszívesebben talán Londonba. Egyszerűen elvarázsolt az a város a piros emeletes buszaival, a London Eye-el, a BigBen-el, a palotaőrökkel meg úgy mindennel. :D
6.Mondj valami jellegzeteset magadról.
Háááát passz. Nem tudm. Talán aaaaaaz, hogy jellegzetesen hülye vagyok... xd Na jó nem. De tényleg nem tudom :D
7.Ha nincs ihleted akkor mit csinálsz hogy legyen?
Több verzió is létezik. Vagy visszaolvasom az eddíg írtakat, vagy esetleg kicsit lefexek, vagy kiülök a teraszra és töröm a buksim, vagy rápihenek a dolgokra és elhalasztom az írást. :D
8.Ki a kedvenced a 1D-ből?
Alap, hogy Liam!!! :D <3
9.Olvasod a blogomat?:P
Szerintem ezt válasz nálkül is tudod, de azért közlöm, hogy neeeem!! :P Na jó de! IGen olvasom a blogod! :D <3
10.Miért kezdtél el írni?
Hát ezt most így konkrétan nem tudom elmondani. De sokminden közrejátszott. Világ életemben elég élénk fantáziával rendelkeztem, és már általánosban is mindíg meg lettek dícsérve a fgalmazásaim. Blogos írásba úgy keveredtem bele, hogy mint már említettem ímádok olvasni, és könyvhiány lévén neten kezdtem kutakodni, és így akadtam rá életem első blogos történetére, ami eléggé meghozta a kedvem, hogy én is belekezdjek egybe. :D
11.Kik a kedvenc énekeseid/énekesnőid?
Bruno Mars, Eminem, Mentha, Adele, Tibbah, ...Mos más nem jut az eszembe. :D
Éssss a négyes pontnak had tegyek eleget holnap :$ Kicsit későre (vagy talán már túl korára...xd ) jár az idő, és még egy részt is fel akarok tolni, amiután pár órát alcizok aztán nyomás anyámmal bevásárlókörútra!!! Ezt csak azárt mondom/írom, hogy kicsit elnézőek legyetek, hogy nem teljesítem ezt a feladatot...:) El nem hiszitek, hogy mennyire felemelő érzés anyummal vásárolni xd =/ De sebaj. Egyszer kibírom. :D
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)
1.)
1. Idén végeztem szakácsként és ha minden jól megy szeptemberben az érettséginek is nekiesek. :D
2. Épp valami bugyuta horrort nézek, aminek nem igazán értem a lényegét, és utálom, ha egy filmnek nem értem a lényegét!!! xd :D
3. Tegnap tüzijátékon voltam, és még a rallizás rejtelmeibe is betekinthettem. :D Eszméletlen volt.
4. Fanatikus horror rajongó vagyok. Imádom ha szakadnak a testrészek és ömlik a vér...xd Na jó nem, de tény, hogy szeretem a parázós filmeket.
5. Mint az előbb említettem élek-halok a parázós filmekért, viszon nehezen ilyedek meg, és kiakadok az ésszerűtlen jeleneteken. Mint pl amikor az éppen nézett filmünk főhöse, vagy épp egy mellékszereplő, ami amúgy mindegy is...na szóval, amikor az EGYIK szereplő valami olyan helyre menekül a gyilkos elől...-.-' mint pl a pincébe, a tetőre, vagy egy zárt helyiségbe... Most komolyan? Ez tök nem ésszerű!! :D
6. Lételemem a zene. Egyszerűen nem tudnék élni nélküle.
7. Imádom az olasz konyhát. Az ízvilága, és a sokszínűsége egyenesen elvarázsol. :$
8. Eléggé nyugodtnak tartom magam. Nehéz kihozni a sodromból, de ha valkinek sikerül, akkor kő kövön nem marad utánnam. ;)
9. Imádom a legjobb barátnőm tesójának a kutyáját!!! :D Egy cukimuki kis tacskó, akin akkorákat szoktam szakadni :D A kedvencem, amikor órákon át a lábát nyalogatja!!! x'D De tényleg! Ez akkor a legélvezetesebb, mikor náluk alszok és a kutyuli befészkelődik mellém a takaró alá, és ott folytatja ez a tevékenységet.xd :D
10. Vagy 2000 pár cipőm van, a legtöbbször mégis a régi /és kedvenc/ tornacipőmet szoktam hordani, ami már ezer helyen szakdt és csak a lélek tartja össze... x'D :$ Nem elítélni! Imádom azt a cipőt!!! :D xd
11. Imádom a csillagokat bámulni. Egszerűen annyira gyönyörűek, hogy az valami hihetetlen. A héten két nap alatt 9 hullócsillagot láttam, és ezeket kivételesen tök spontán :D
2.)
1.Mióta írsz blogot?
Fuu ez egy jó kérdés. Voltak már próbálkozásaim blogolás téren, de azok csak ilyen kezdetleges történetek voltak, amiket sose fejeztem be. De ha saccolnom kéne akkor talán azt mondanám, hogy lassan egy éve?! Tényleg nem tudom. :) :$
2.Szoktál írás közben zenét hallgatni?Ha igen,akkor mit?
Igen szoktam! :D És, hogy mit? Ez igen változó. Általában az éppen aktuális kedvenceimet. Mostanában pl.: Hősök-Félelem, Diggieman-Sors, -Fény, -Bocsáss meg, Simple Plan- Summer paradise, meg hasonlók. :D
3.Ki a kedvenc íród?
Egyértelműen Vavyan Fable!!! Eszméletlenül jó író, és mindenkinek ajánlom figyelméba a könyveit! Amúgy kevesen tudják, de Ő valójában egy magyar író. :D
4.Kedvenc időtöltésed?
Hmmm. Talán a főzés, a foci, az olvasás és persze az írás :D
5.Hova utaznál el legszívesebben?
Huuu nagyon sok hely van. London, Canada, NewYork, Los Angeles...Hosszú lenne mindet felsorolni. :D De legszívesebben talán Londonba. Egyszerűen elvarázsolt az a város a piros emeletes buszaival, a London Eye-el, a BigBen-el, a palotaőrökkel meg úgy mindennel. :D
6.Mondj valami jellegzeteset magadról.
Háááát passz. Nem tudm. Talán aaaaaaz, hogy jellegzetesen hülye vagyok... xd Na jó nem. De tényleg nem tudom :D
7.Ha nincs ihleted akkor mit csinálsz hogy legyen?
Több verzió is létezik. Vagy visszaolvasom az eddíg írtakat, vagy esetleg kicsit lefexek, vagy kiülök a teraszra és töröm a buksim, vagy rápihenek a dolgokra és elhalasztom az írást. :D
8.Ki a kedvenced a 1D-ből?
Alap, hogy Liam!!! :D <3
9.Olvasod a blogomat?:P
Szerintem ezt válasz nálkül is tudod, de azért közlöm, hogy neeeem!! :P Na jó de! IGen olvasom a blogod! :D <3
10.Miért kezdtél el írni?
Hát ezt most így konkrétan nem tudom elmondani. De sokminden közrejátszott. Világ életemben elég élénk fantáziával rendelkeztem, és már általánosban is mindíg meg lettek dícsérve a fgalmazásaim. Blogos írásba úgy keveredtem bele, hogy mint már említettem ímádok olvasni, és könyvhiány lévén neten kezdtem kutakodni, és így akadtam rá életem első blogos történetére, ami eléggé meghozta a kedvem, hogy én is belekezdjek egybe. :D
11.Kik a kedvenc énekeseid/énekesnőid?
Bruno Mars, Eminem, Mentha, Adele, Tibbah, ...Mos más nem jut az eszembe. :D
Éssss a négyes pontnak had tegyek eleget holnap :$ Kicsit későre (vagy talán már túl korára...xd ) jár az idő, és még egy részt is fel akarok tolni, amiután pár órát alcizok aztán nyomás anyámmal bevásárlókörútra!!! Ezt csak azárt mondom/írom, hogy kicsit elnézőek legyetek, hogy nem teljesítem ezt a feladatot...:) El nem hiszitek, hogy mennyire felemelő érzés anyummal vásárolni xd =/ De sebaj. Egyszer kibírom. :D
2012. augusztus 2., csütörtök
48.rész
Ésss újra itt vagyok. Bocsika, hogy mostanság eltűntem, de nem igazán voltam otthon, azaz netközelben. Most is csak egy gyors rész erejéig vagyok fenn. :D És hát még mindig nem igazán árasztatok el komival, ami elszomorít. Már nem terveztem olyan sok részt ehhez a bloghoz, és lehangoló, hogy nem tudom, hogy mit gondoltok az eddigi részekről. viszont tervbe van, hogy lesz majd egy amolyan második évad, de még nem biztos. Ti szeretnétek, hogy legyen? Mert ha senkit nem érdekel akkor nem kezdek bele. Szóval ha gondoljátok írjátok meg, hogy mi a véleményetek az eddigiekről, és az esetleges második évadról. na jó befejeztem. Jó olvasást :D
48.rész.
~Már megint a kórházban~
Mikor újra magamhoz tértem már egy kórházi ágyban feküdtem. Harry és Timi az ágyam mellett ültek, és aggódva engem fűrkésztek.
- Jól vagy? - Pattant fel egyből Timi amint észrevette, hogy magamhoz tértem.
Miért ne lennék jól? hiszen nincs semmi bajom attól eltekintve, hogy alig van olyan rész a testemen, ami ne sajogna. - Próbáltam meg viccesre venni a figurát, de Ők ezt nem annyira díjazták.
- Béé mégis miért csináltad ezt? - Kérdezte Harry szomorúan.
- Mégis mit? - Néztem rá értetlen fejjel. Fogalmam sem volt, hogy most éppen mit követtem el.
- Miért ugrottál le? - Ez a kérdés egy kicsit meglepett. Igaz, hogy kicsit /na jó nagyon/ a padlón voltam/vagyok, de erre azért nem vetemednék bármennyire is fáj, hogy azok, akiket szeretek ellenem fordultak.
- Hogy mi van? - Szólaltam meg miután sikerült feldolgoznom a hallottakat. - Én nem akartam leugrani!
- De akkor hogy az istenbe keveredtél oda? - Jött a következő kérdés Timitől.
- Én csak...teljesen kikszültem és egy spontán ötlet arra késztetett, hogy fussak. Az mindíg megnyugtat. És így lyukadtam ki ahhoz a tisztáshoz. Aztán a domb felé futottam, de nem vettem észre azt a bazinagy mélyedést, ami amúgy fogalmam sincs, hogy hogy került oda, hiszen hé! Londonban vagyunk! Na de ez nem is lényeges. Szóval épphogy csak meg tudtam állni a domb tetején, mikor meghallottalak - Böktem Harry felé. - De ahogy hátra néztem megcsúsztam, és így estem le. - Fejeztem be a kis sztorim elmesélését, a két barátom meg csak tátott szájjal bámultak ki a fejükből.
- Komolyan, mintha valami rossz szappanoperába csöppentünk volna. - Adott hangot a véleményének Harry.
-Ne is mond. - Forgattam meg a szemem, majd az éppen belépő dokira kaptam a tekintetem.
- Úgy látom szeret köztünk lenni. - Mosolyodott el a fiatal orvos, aki történetesen ugyan az volt, aki előzőleg is kezelt.
- Hát igen. Tudja a hely varázsa teszi. - Mosolyogtam vissza rá, bár egy kicsit még ez is fájdalommal járt.
- Tudom, tudom. De azért ne legyen visszatérő vendég. - Kacsintott rám, majd a kórlapomat kezdte tanulmányozni. - Hmmm. Enyhe agyrázkódás, pár megrepedt borda, és egy csúnya fejsérülés. Mégis mit csinált maga? kötél nélkül Bungee jumping-olt?
- Áhhh. Az már uncsi lett volna. most a "Zuhanjunk le egy nagy szakadékba London szívében" sztori mellett voksoltam. Nem tehetek róla. Az adrenalin éltet. - Eresztettem meg egy újabb mosolyt.
- Látom azért a humorérzéke változatlan.
- Mint mindig. - Mosolyodtam el ismét, bár ez már inkább csak egy erőltetett fintor lett. Hát igen. Meg volt az a szokásom, hogyha nagyon le voltam törve valami miatt, akkor a humort hívtam segítségül. Néha elég rossz időben, és helyen, de nem tehettem róla.
- Értem. Viszont lehet, hogy ez egy kicsit le fogja törni. Pár napig mindenképpen bent kell tartanunk. A nővér nemsokára hoz be fájdalomcsillapítót, hogy enyhüljenek a fájdalmai, de a bordái és a feje érdekében nem engedhetjük haza. - Ismét egy halvány mosolyt engedett meg felém, majd Harryék felé, és elhagyta a kórtermet. Remek. Ezek szerint ismét itt dekkolhatok pár napig. Viszont annyi előnye van a dolognak, hogy legalább addíg nem kell elviselnem az otthoniakat. Úgy látszik ez elhamarkodott kijelentés volt, mert a következő pillanatban anya és apa rontott be a szobába.
- Kicsim jól vagy? - Ölelgetett meg anya, miközben a könnyeit nyelte. Apa is aggódva nézett rám, de tekintve, hogy nem éppen a legboldogabb formában "váltunk" el egymástól nem igazán tudta, hogy most mit is kéne tennie, vagy mondania.
-Igen. - Válaszoltam anyunak, majd kicsit hátra dőltem az ágyban, megelőzve evvel az újabb fájdalmas öleléseket. A szó szórós értelmében fájt. xD Na de mindegy is.
- De mégis mi történt? És, hogy vagy? És meddig kell bennmaradnod? - Árasztott el anyu újabb kérdésekkel. Én a tőlem telhető legtürelmesebben elmondtam nekik, hogy mi történt /persze a bulis dolgokba inkább nem mentem bele/ hogy meddig kell bennmaradnom arra nem tudtam válaszolni, tekintve, hogy még én sem tudom. Nagy nehezen sikerült végre megnyugtatnom anyuékat, hogy nincs semmi bajom /ami részben igaz is volt/ mikor jött a váltás. Az ajtón halk kopgotatás, majd Niall buksija tűnt fel a résben. Aggódva nézett rám, majd belépett, szorosan a nyomában Lilivel és Loui-val.
- Jézusom Bailey jól vagy? - Nézett végig rajtam Lou, majd amint tekintete a bekötözött fejemhez ért arca elszörnyedt.
- Igen Lou. A helyzethez képest egész jól. - Mosolyogtam meg arckifejezését. Fájt, hogy Liam és Zayn még annyira sem méltattak, hogy bejöjjenek hozzám, de most nem akartam evvel foglalkozni, mert nem akartam, hogy anyuék észrevegyék, hogy más is van a dolgok hátterében. Inkább csak egy halvány mosolyt eröltetve az arcomra hallgattam a többiek csacsogását. Nem igazán kötött le, de nem tudtam jobb ötletet kitalálni. Valamivel el kellett ütnöm az időt. aztán nemsokára megjött a nővér, aki kitessékelte az én lüke "családomat", majd odaadta a napi fájdalomcsillapító adagomat, és szigorú alvást írt elp nekem a nap hátralevő részére. Én boldogan tettem eleget a kérésének, hiszen így legílább egy kicsit kiverhettem a fejemből mindent. De csak nem akart álom jönni a szememre, ezért szóltam az ápolónőnek, aki szolt a dokinak, akitől kaptam egy adag altatót, aminek segítségével végre mély, álomtalan álomba merülhettem.
Niall szemszög.
Harry egy kicsit furcsa volt a telefonban, mikor felhívtam, hogy merre jár, és megérdeklődtem, hogy Bailey is vele van-e, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Betudtam annak az egészet, hogy rossz napja volt. Amint letettem a telefont a konyha felé vettem az irányt, hiszen iszonyatosan megéheztem. Épp a hűtő tartalmát pakoltam ki, mikor Li lépett be a konyhába. Arca elég megviseltnek látszott, és a szemei alatt is hatalmas táskák éktelenkedtek.
- Jézusom! Te meg hogy nézel ki? - Kérdeztem meglepetten, majd letettem az asztalra a megpakolt tányéromat.
-Neked is jó reggelt Niall. - Morogta vissza, majd töltött magának egy bögre kávét, és leült mellém.
- Igen, biztos. De mégis mi történt? Rosszul aludtál? - Kérdeztem rá ismét.
- Fogjuk rá. -Válaszolta, majd belekortyolt a kávéjába.
- Na jó. Látom ma belőled sem fogok egy értelmes mondatot sem kihúzni. De azért az érdekelne, hogy mi történt az este. - A mondat végét már iinkább csak magamnak mondtam. Liam egy pillanatra lefagyott, majd haragosan lecsapta a bögréjét, és kiviharzott a konyhából. - Ebbe mégis mi ütött? - Tettem fel magamnak a kérdést, majd egy vállrándítás kíséretében láttam neki a reggelinek. Na jó inkább ebédnek, tekintve, hogy már dél volt lassan. Már majdnem végeztem az evéssel, mikor valaki kopogott. Magamban morgolódva mentem ajtót nyitni, de amint megláttam az illetőt, máris egy levakarhatatlan mosoly kúszott az arcomra. Ugyanis az illető nem volt más, mint Lili. Hát igen. Tegnap végre rászántam magam, hogy bevalljam neki, hogy szeretem és a dolgok a lehető legjobban alakultak. Lili is elmondta, hogy Ő is hasonlóképpen érez, és végülis megbeszéltük, hogy mostantól a "találkozásaink" randi jellegűek lesznek.
- Sziaaa! Gyere be. Éhes vagy? - Invitáltam be, ő pedig csak szégyenlősen lépkedett a nappali felé.
- Szia. Nem kösz. Épp most ettem. - Válaszolt, majd Őt előre engedve beléptünk a konyhába. Én ismét falatozni kezdtem, de már a kaja sem kötött le annyira, mint Lili arcának a tanulmányozása. Boldognak tűnt, és talán egy kicsit bátrabbnak. Annyira jó volt, hogy újra itt van velem, és hogy most talán több is lehet köztünk, mint barátság. A tegnap esti buli életem egyik legjobbja lett, és ezt neki köszönhetem. Nem szólaltunk meg, csak csendben figyeltük egymást. Már épp a tányéramat pakoltam el magma után, mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Harry neve állt.
- Na szia. Merre jártok? Azt mondtad, hogy nemsokára hazaértek. - Szóltam bele, de közben ismét Lili arcát térképeztem fel. Ő is éppen engem méregetet, amitől egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra. De aztán ez a mosoly a következő pillanatban el is tűnt.
- Öhmmm. Nos hát változott a terv egy kicsit. A kórházban vagyunk. - Mondta Harry semleges hangon.
- Hogy? De mégis mit kerestek ott? - Kérdeztem vissza aggódva.
- Baileynek balesete volt, és behozták. Szólnál kérlek Toméknak? Én most nem igazán vagyok nyugodt, és nem akarom a frászt hozni rájuk.
- Persze. De ugye nincs komoly baja? - Teljesen kiakadtam a hírtől, és csak reménykedni tudtam benne, hogy Bailey jól van.
- Nem vészes, de azért elég csúnyán elintézte magát. De leraklak, mert bejött egy doki. Szia. - Köszönt el, majd válaszra sem várva kinyomta a telefont. Lili érdeklődve nézett rám, és én elmondtam neki mindent, majd Tomék keresésére indultam. A dolgozószobában meg is találtam Őket és elmondtam amit megtudtam Harrytől. Tom és Elena, Bailey anyukája egyből a korházba sietett, és mi sem tétlenkedtünk sokáig. Szóltunk a srácokna kis, és mi is a korház felé vettük az irányt. Viszont Liam és Zayn nem akartam velünk tartani ,amit nem igazán értettem, de nem volt idő ezen törni a fejem. Aggódva parkoltunk le a kórház előtt, majd sietős léptekkel indultunk a többiek felkutatására.
Liam szemszög.
Reggel elég nyűgösen keltem. Bár enyhe túlzás az, hogy keltem, tekintve, hogy 10 percnél tovább nem aludtam. Fejemben újra és újra végigpörgött a kép, ahogy zack és Bailey csókolóznak, majd Bailey arca amikor a mosdóknál veszekedtünk. Már totálisan elvesztem az információk áradatában, és nem tudtam, hogy mit is gondoljak. morcosan battyogtam le a konyhába, ahol Niall-be botlottam. Aztán pár perc múlva magam mögött is hagytam a helyiséget, mert semmi kedvem nem volt Niallel beszélni. Tudom, hogy ez szemét dolog tőlem, de most valahogy senkihez nem volt kedvem. morcosan mentem vissza a szobámba, majd elterülve az ágyon fúrtam bele a fejem a párnámba. Ez sem igazán segített az állapotomon, hiszen a párnámon ott volt Bailey édes illata, ami még mindíg teljesen megbabonáz. Egy fájdalmas grimasz kíséretében ültem fel, majd úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek zuhanyozni. Egy kicsit felfrissített, de még utána is úgy néztem ki, mint egy béna zombi egy harmadrangú horrorfilmben. Ismét szobámat vettem birtokba, majd valaki kopogott. Én magamra kaptam gyors egy boxert, majd kiszóltam, hogy akárki is az, bejöhet. Végül Niall bukkant fel az ajtóban.
- Baileynek balesete volt. - Mondta elkeseredett hangon.
- Hogy mi, De ugye jól van? - Éreztem, hogy szívem kétszeres gyorsaságra kapcsol, és torkom is kiszáradt. Bármennyire is fájtak a tegnap esti dolgok, mégis aggódtam érte.
- Harry azt mondta, hogy nincs komolyabb baja, de ennél többet nem tudtam meg. Most indulunk a kúrházba, úgyhogy szedd össze magad. - Már épp pattantam volna fel, hogy valami ruhát kerítsek, mikor valami befurakodott az agyamba. Vagyis inkább valamik.
- Én nem egyek. - Jelentettem ki határozottan. Vagyis csak akartam, mert a hangomban nyoma sem volt határozottságnak.
- hogy mi, De mégis miért? - Kerekedtek ki Niall szemei. Most áruljam el neki, hogy azért, mert akármennyire is aggódok érte nem tudom kiverni a fejemből a képet, ahogy Zackáel csókolózik? Vagy, hogy mindkettőnknek jobb, ha most egy kicsit hanyagoljuk a másikat? Hiszen így lesz a legjobb nem? Hiszen Ő nem szeret, én pedig egy marha voltam, hogy belezúgtam. És tegnap sem éppen kedves dolgokat vágtunk egymás fejéhez, szóval nem hiszem, hogy annyira örülne nekem. - Hahó! Liam? - Lengette meg kezét szemem előtt Niall, mikor már vagy egy perce nem mondtam semmit.
- Csak nem megyek és kész. - mordultam rá a mai napon már másodszorra barátomra, majd idegesen otthagytam a szobámban, és a nappali felé vettem az irányt. Levágódtam a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t és néztem, ahogy a srácok fejvesztve rohangálnak, hogy minél előbb bent lehessenek a kórházban.
Hááát ennyi tellett tőlem mára. És a gyors rész nem is lett olyan gyors tekintve, hogy már vagy két órája vacakolok vele, és még így sem nyerte el teljesen a tetszésemet. de mentségemre szóljon, hogy eléggé későre jár, és én is totál fáradt vagyok már, ráadásul még a fogam is fáj. Na de nem untatlka titeket. Puszipá mindenkinek :D
48.rész.
~Már megint a kórházban~
Mikor újra magamhoz tértem már egy kórházi ágyban feküdtem. Harry és Timi az ágyam mellett ültek, és aggódva engem fűrkésztek.
- Jól vagy? - Pattant fel egyből Timi amint észrevette, hogy magamhoz tértem.
Miért ne lennék jól? hiszen nincs semmi bajom attól eltekintve, hogy alig van olyan rész a testemen, ami ne sajogna. - Próbáltam meg viccesre venni a figurát, de Ők ezt nem annyira díjazták.
- Béé mégis miért csináltad ezt? - Kérdezte Harry szomorúan.
- Mégis mit? - Néztem rá értetlen fejjel. Fogalmam sem volt, hogy most éppen mit követtem el.
- Miért ugrottál le? - Ez a kérdés egy kicsit meglepett. Igaz, hogy kicsit /na jó nagyon/ a padlón voltam/vagyok, de erre azért nem vetemednék bármennyire is fáj, hogy azok, akiket szeretek ellenem fordultak.
- Hogy mi van? - Szólaltam meg miután sikerült feldolgoznom a hallottakat. - Én nem akartam leugrani!
- De akkor hogy az istenbe keveredtél oda? - Jött a következő kérdés Timitől.
- Én csak...teljesen kikszültem és egy spontán ötlet arra késztetett, hogy fussak. Az mindíg megnyugtat. És így lyukadtam ki ahhoz a tisztáshoz. Aztán a domb felé futottam, de nem vettem észre azt a bazinagy mélyedést, ami amúgy fogalmam sincs, hogy hogy került oda, hiszen hé! Londonban vagyunk! Na de ez nem is lényeges. Szóval épphogy csak meg tudtam állni a domb tetején, mikor meghallottalak - Böktem Harry felé. - De ahogy hátra néztem megcsúsztam, és így estem le. - Fejeztem be a kis sztorim elmesélését, a két barátom meg csak tátott szájjal bámultak ki a fejükből.
- Komolyan, mintha valami rossz szappanoperába csöppentünk volna. - Adott hangot a véleményének Harry.
-Ne is mond. - Forgattam meg a szemem, majd az éppen belépő dokira kaptam a tekintetem.
- Úgy látom szeret köztünk lenni. - Mosolyodott el a fiatal orvos, aki történetesen ugyan az volt, aki előzőleg is kezelt.
- Hát igen. Tudja a hely varázsa teszi. - Mosolyogtam vissza rá, bár egy kicsit még ez is fájdalommal járt.
- Tudom, tudom. De azért ne legyen visszatérő vendég. - Kacsintott rám, majd a kórlapomat kezdte tanulmányozni. - Hmmm. Enyhe agyrázkódás, pár megrepedt borda, és egy csúnya fejsérülés. Mégis mit csinált maga? kötél nélkül Bungee jumping-olt?
- Áhhh. Az már uncsi lett volna. most a "Zuhanjunk le egy nagy szakadékba London szívében" sztori mellett voksoltam. Nem tehetek róla. Az adrenalin éltet. - Eresztettem meg egy újabb mosolyt.
- Látom azért a humorérzéke változatlan.
- Mint mindig. - Mosolyodtam el ismét, bár ez már inkább csak egy erőltetett fintor lett. Hát igen. Meg volt az a szokásom, hogyha nagyon le voltam törve valami miatt, akkor a humort hívtam segítségül. Néha elég rossz időben, és helyen, de nem tehettem róla.
- Értem. Viszont lehet, hogy ez egy kicsit le fogja törni. Pár napig mindenképpen bent kell tartanunk. A nővér nemsokára hoz be fájdalomcsillapítót, hogy enyhüljenek a fájdalmai, de a bordái és a feje érdekében nem engedhetjük haza. - Ismét egy halvány mosolyt engedett meg felém, majd Harryék felé, és elhagyta a kórtermet. Remek. Ezek szerint ismét itt dekkolhatok pár napig. Viszont annyi előnye van a dolognak, hogy legalább addíg nem kell elviselnem az otthoniakat. Úgy látszik ez elhamarkodott kijelentés volt, mert a következő pillanatban anya és apa rontott be a szobába.
- Kicsim jól vagy? - Ölelgetett meg anya, miközben a könnyeit nyelte. Apa is aggódva nézett rám, de tekintve, hogy nem éppen a legboldogabb formában "váltunk" el egymástól nem igazán tudta, hogy most mit is kéne tennie, vagy mondania.
-Igen. - Válaszoltam anyunak, majd kicsit hátra dőltem az ágyban, megelőzve evvel az újabb fájdalmas öleléseket. A szó szórós értelmében fájt. xD Na de mindegy is.
- De mégis mi történt? És, hogy vagy? És meddig kell bennmaradnod? - Árasztott el anyu újabb kérdésekkel. Én a tőlem telhető legtürelmesebben elmondtam nekik, hogy mi történt /persze a bulis dolgokba inkább nem mentem bele/ hogy meddig kell bennmaradnom arra nem tudtam válaszolni, tekintve, hogy még én sem tudom. Nagy nehezen sikerült végre megnyugtatnom anyuékat, hogy nincs semmi bajom /ami részben igaz is volt/ mikor jött a váltás. Az ajtón halk kopgotatás, majd Niall buksija tűnt fel a résben. Aggódva nézett rám, majd belépett, szorosan a nyomában Lilivel és Loui-val.
- Jézusom Bailey jól vagy? - Nézett végig rajtam Lou, majd amint tekintete a bekötözött fejemhez ért arca elszörnyedt.
- Igen Lou. A helyzethez képest egész jól. - Mosolyogtam meg arckifejezését. Fájt, hogy Liam és Zayn még annyira sem méltattak, hogy bejöjjenek hozzám, de most nem akartam evvel foglalkozni, mert nem akartam, hogy anyuék észrevegyék, hogy más is van a dolgok hátterében. Inkább csak egy halvány mosolyt eröltetve az arcomra hallgattam a többiek csacsogását. Nem igazán kötött le, de nem tudtam jobb ötletet kitalálni. Valamivel el kellett ütnöm az időt. aztán nemsokára megjött a nővér, aki kitessékelte az én lüke "családomat", majd odaadta a napi fájdalomcsillapító adagomat, és szigorú alvást írt elp nekem a nap hátralevő részére. Én boldogan tettem eleget a kérésének, hiszen így legílább egy kicsit kiverhettem a fejemből mindent. De csak nem akart álom jönni a szememre, ezért szóltam az ápolónőnek, aki szolt a dokinak, akitől kaptam egy adag altatót, aminek segítségével végre mély, álomtalan álomba merülhettem.
Niall szemszög.
Harry egy kicsit furcsa volt a telefonban, mikor felhívtam, hogy merre jár, és megérdeklődtem, hogy Bailey is vele van-e, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Betudtam annak az egészet, hogy rossz napja volt. Amint letettem a telefont a konyha felé vettem az irányt, hiszen iszonyatosan megéheztem. Épp a hűtő tartalmát pakoltam ki, mikor Li lépett be a konyhába. Arca elég megviseltnek látszott, és a szemei alatt is hatalmas táskák éktelenkedtek.
- Jézusom! Te meg hogy nézel ki? - Kérdeztem meglepetten, majd letettem az asztalra a megpakolt tányéromat.
-Neked is jó reggelt Niall. - Morogta vissza, majd töltött magának egy bögre kávét, és leült mellém.
- Igen, biztos. De mégis mi történt? Rosszul aludtál? - Kérdeztem rá ismét.
- Fogjuk rá. -Válaszolta, majd belekortyolt a kávéjába.
- Na jó. Látom ma belőled sem fogok egy értelmes mondatot sem kihúzni. De azért az érdekelne, hogy mi történt az este. - A mondat végét már iinkább csak magamnak mondtam. Liam egy pillanatra lefagyott, majd haragosan lecsapta a bögréjét, és kiviharzott a konyhából. - Ebbe mégis mi ütött? - Tettem fel magamnak a kérdést, majd egy vállrándítás kíséretében láttam neki a reggelinek. Na jó inkább ebédnek, tekintve, hogy már dél volt lassan. Már majdnem végeztem az evéssel, mikor valaki kopogott. Magamban morgolódva mentem ajtót nyitni, de amint megláttam az illetőt, máris egy levakarhatatlan mosoly kúszott az arcomra. Ugyanis az illető nem volt más, mint Lili. Hát igen. Tegnap végre rászántam magam, hogy bevalljam neki, hogy szeretem és a dolgok a lehető legjobban alakultak. Lili is elmondta, hogy Ő is hasonlóképpen érez, és végülis megbeszéltük, hogy mostantól a "találkozásaink" randi jellegűek lesznek.
- Sziaaa! Gyere be. Éhes vagy? - Invitáltam be, ő pedig csak szégyenlősen lépkedett a nappali felé.
- Szia. Nem kösz. Épp most ettem. - Válaszolt, majd Őt előre engedve beléptünk a konyhába. Én ismét falatozni kezdtem, de már a kaja sem kötött le annyira, mint Lili arcának a tanulmányozása. Boldognak tűnt, és talán egy kicsit bátrabbnak. Annyira jó volt, hogy újra itt van velem, és hogy most talán több is lehet köztünk, mint barátság. A tegnap esti buli életem egyik legjobbja lett, és ezt neki köszönhetem. Nem szólaltunk meg, csak csendben figyeltük egymást. Már épp a tányéramat pakoltam el magma után, mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Harry neve állt.
- Na szia. Merre jártok? Azt mondtad, hogy nemsokára hazaértek. - Szóltam bele, de közben ismét Lili arcát térképeztem fel. Ő is éppen engem méregetet, amitől egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra. De aztán ez a mosoly a következő pillanatban el is tűnt.
- Öhmmm. Nos hát változott a terv egy kicsit. A kórházban vagyunk. - Mondta Harry semleges hangon.
- Hogy? De mégis mit kerestek ott? - Kérdeztem vissza aggódva.
- Baileynek balesete volt, és behozták. Szólnál kérlek Toméknak? Én most nem igazán vagyok nyugodt, és nem akarom a frászt hozni rájuk.
- Persze. De ugye nincs komoly baja? - Teljesen kiakadtam a hírtől, és csak reménykedni tudtam benne, hogy Bailey jól van.
- Nem vészes, de azért elég csúnyán elintézte magát. De leraklak, mert bejött egy doki. Szia. - Köszönt el, majd válaszra sem várva kinyomta a telefont. Lili érdeklődve nézett rám, és én elmondtam neki mindent, majd Tomék keresésére indultam. A dolgozószobában meg is találtam Őket és elmondtam amit megtudtam Harrytől. Tom és Elena, Bailey anyukája egyből a korházba sietett, és mi sem tétlenkedtünk sokáig. Szóltunk a srácokna kis, és mi is a korház felé vettük az irányt. Viszont Liam és Zayn nem akartam velünk tartani ,amit nem igazán értettem, de nem volt idő ezen törni a fejem. Aggódva parkoltunk le a kórház előtt, majd sietős léptekkel indultunk a többiek felkutatására.
Liam szemszög.
Reggel elég nyűgösen keltem. Bár enyhe túlzás az, hogy keltem, tekintve, hogy 10 percnél tovább nem aludtam. Fejemben újra és újra végigpörgött a kép, ahogy zack és Bailey csókolóznak, majd Bailey arca amikor a mosdóknál veszekedtünk. Már totálisan elvesztem az információk áradatában, és nem tudtam, hogy mit is gondoljak. morcosan battyogtam le a konyhába, ahol Niall-be botlottam. Aztán pár perc múlva magam mögött is hagytam a helyiséget, mert semmi kedvem nem volt Niallel beszélni. Tudom, hogy ez szemét dolog tőlem, de most valahogy senkihez nem volt kedvem. morcosan mentem vissza a szobámba, majd elterülve az ágyon fúrtam bele a fejem a párnámba. Ez sem igazán segített az állapotomon, hiszen a párnámon ott volt Bailey édes illata, ami még mindíg teljesen megbabonáz. Egy fájdalmas grimasz kíséretében ültem fel, majd úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek zuhanyozni. Egy kicsit felfrissített, de még utána is úgy néztem ki, mint egy béna zombi egy harmadrangú horrorfilmben. Ismét szobámat vettem birtokba, majd valaki kopogott. Én magamra kaptam gyors egy boxert, majd kiszóltam, hogy akárki is az, bejöhet. Végül Niall bukkant fel az ajtóban.
- Baileynek balesete volt. - Mondta elkeseredett hangon.
- Hogy mi, De ugye jól van? - Éreztem, hogy szívem kétszeres gyorsaságra kapcsol, és torkom is kiszáradt. Bármennyire is fájtak a tegnap esti dolgok, mégis aggódtam érte.
- Harry azt mondta, hogy nincs komolyabb baja, de ennél többet nem tudtam meg. Most indulunk a kúrházba, úgyhogy szedd össze magad. - Már épp pattantam volna fel, hogy valami ruhát kerítsek, mikor valami befurakodott az agyamba. Vagyis inkább valamik.
- Én nem egyek. - Jelentettem ki határozottan. Vagyis csak akartam, mert a hangomban nyoma sem volt határozottságnak.
- hogy mi, De mégis miért? - Kerekedtek ki Niall szemei. Most áruljam el neki, hogy azért, mert akármennyire is aggódok érte nem tudom kiverni a fejemből a képet, ahogy Zackáel csókolózik? Vagy, hogy mindkettőnknek jobb, ha most egy kicsit hanyagoljuk a másikat? Hiszen így lesz a legjobb nem? Hiszen Ő nem szeret, én pedig egy marha voltam, hogy belezúgtam. És tegnap sem éppen kedves dolgokat vágtunk egymás fejéhez, szóval nem hiszem, hogy annyira örülne nekem. - Hahó! Liam? - Lengette meg kezét szemem előtt Niall, mikor már vagy egy perce nem mondtam semmit.
- Csak nem megyek és kész. - mordultam rá a mai napon már másodszorra barátomra, majd idegesen otthagytam a szobámban, és a nappali felé vettem az irányt. Levágódtam a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t és néztem, ahogy a srácok fejvesztve rohangálnak, hogy minél előbb bent lehessenek a kórházban.
Hááát ennyi tellett tőlem mára. És a gyors rész nem is lett olyan gyors tekintve, hogy már vagy két órája vacakolok vele, és még így sem nyerte el teljesen a tetszésemet. de mentségemre szóljon, hogy eléggé későre jár, és én is totál fáradt vagyok már, ráadásul még a fogam is fáj. Na de nem untatlka titeket. Puszipá mindenkinek :D
2012. július 25., szerda
47.rész
Tudom, tudom...Kicsit régen volt rész, és nagyon sajnálom, de egy kicsit taccson voltam a napokban. Ki kellett pihiznem magam, hogy gőzerővel belevethessem magam újra az írásba. És most vettem észre, hogy utoljára péntek 13-án jelentkeztem, amikor is megkaptam az első díjam...Nesze neked péntek 13!! :P Huh. Majdnem elfelejtettem. Ááááátléptük a 2000-es látogatottságot! Ez eszméletlenül jól esik. Viszont komi szinten nem igazán jeleskedtek. :D Na de sebaj. Akkor jöjjön is a rész. Jó olvasást. :D
47.rézs.
~Baleset~
Timi szemszög
Egy pillanatra lefagytam a látványtól ami elém tárult.Harry és Bailey arca eszméletlenül közel volt egymáshoz,egy hajszál választotta el őket attól hogy megcsókolják egymást.(lehet hogy egy picit túl drámázom a helyzetet,de az tény,hogy Harry nekidöntötte a homlokát Baileyének.)Kedvem lett volna elszaladni,de nemtettem.Megkövülten bámultam az ölelkező Harryt és Baileyt,akik ugyanúgy lefagytak mint én.
-Ez nem az aminek látszik!-kezdett szabadkozni Béé.
-Ezt most komolyan mondod??Eljátszod hogy a legjobb barátnőm vagy és összehozol egy fiúval,utána meg kikezdesz vele.EZEK UTÁN EZ NEM AZ AMINEK LÁTSZIK??Te is tudod,hogy Zack után kerültem a srácokat és nem volt egy kapcsolatom sem!És most végre újra boldognak éreztem magam,erre mindent elbaszol!Te is tudod,hogy mennyire fontos nekem Harry...-vágtam a fejéhez.
-Várjunk csak egy pillanatra!-szólt közbe Zayn.-Béé te nem azzal a Zack nevezetű palival smároltál a klubban?
-Hogy mivaaan??-borultam ki mégjobban.-Ezt nem tudom elhinni Bailey...-tettem hozzá szinte sírva.
-Várj,mindent elmagyarázok!-szólalt meg Bailey és megfogta a karomat.
-Sajnálom de nem fog menni.-most már nem tudtam megakadályozni az előtörni kívánó zokogásomat.Úgy éreztem átvertek.Megint.Méghozzá az az ember,akiben mindennél jobban megbíztam,akinek minden gondomat elmesélhettem.Ránéztem Harryre. -Eredetileg azért jöttem,hogy megbeszéljük azt ami a klubban történt...-zokogtam lehajtott fejjel,hogy ne látszódjon ahogy sírok.Zavarban éreztem magam.Nem szokásom mások előtt így kinyilvánítani a érzéseimet,de most muszáj volt.
-Mit beszéljünk meg ezen? Smároltál Zaynnel,ennyi.-szólalt meg fájdalmas hangon.
-Én vagyok a hibás Harry.-szólalt meg Zayn,de addigra én már úton voltam a házunk felé.
Harry szemszög.
Timi kiszaladt a házból, Bailey megkövülten állt mellettem Zayn pedig zavarodottan kapkodta a fejét. Miért kellett így elromlania ennek a napnak? Bailey erősen küzdött a könnyeivel, és bármekkora szégyen is, de be kell vallanom, hogy én sem álltam távol a sírástól. Zavart, hogy Timi alaptalanul vádolta meg Baileyt, és az is, hogy Zayn itt van. Nem akartam látni. Ma már semmiképpen nem.
- Remélem most örülsz. - Szűrte a fogai között Zayn, mikozben lesajnáló pillantásokat lövellt Bailey felé. Nálam it pattant el a cérna. Még Bailey-nek kéne rosszul éreznie magát? Már éppen leüvöltöttem volna Zayn fejét, mikor Béé hangját hallottam meg.
- Ezt pont Te kérdezed? Nem én smároltam le az egyik legjobb barátom barátnőjét. - Vetette oda Bé flegmán. Nagyon jól tudtam, hogy teljesen kikészítette ez a nap, mind lelkileg, mind testileg, és nem akaratosan mond ilyeneket. Csak valahogy neki is le kell vezetnie a feszültséget.
- Nem. Igazad van. Te csak a legjobb barátnőd volt pasijával smároltál, akit elvileg ki nem állhatsz. - Válaszolt neki Zayndühösen.
- Tudod a kettő között az volt a különbség, hogy míg esetetekben Te smároltad le Timit, aki a fogyasztott alkoholmennyiség miatt hagyta magát, addíg engem Zack smárolt le, és én cseppet sem engedtem neki. De tudod rohadtul nem érdekel, hogy mit gondolsz! Rohadtul nem érdekel már semmi, és rohadtul haza akarok menni!- Üvöltötte Béé, majd szemeit törölgetve kirohant a házból. Épp utánna indultam volna, amikor Zayn megragadta a karom.
- Minek méssz utánna? Neked nem Timivel kéne foglalkoznod? - Vetett rám egy gúnyos pillantást.
- Neked meg avval, hogy befogd vére azt a nagy pofád! Ez most mégis mire volt jó? Fogalmad sincs semmiről, és mégis beleavatkozol. - Akadtam ki teljesen.
- Akkor mond el. - Válaszolta Zayn flegmán.
- Lenne értelme? És mégis miért is kéne neked bármit is mondanom? Ha ennyire akarod, akkor menj és vígasztald meg Te Őt. Engem már hidegen hagy, hogy mit csináltok. Én pedig megyek és megkeresem Baileyt, még mielőtt valami butaságot csinál. Fogalmatok sincs semmiről és mégis bántjátok Őt. Csak tudnám, hogy milyen jogon. - Mondtam, majd vetettem egy megsemmisítő pillantást Zayn-re és elhagytam a házat.
Már órák óta bojongtam az utcákon, de Baileyt sehol sem találtam. Egyre jobban féltem tőle, hogy valami butaságot csinált. Az agyam egész idő alatt kattogott. Hazudtam! Hazudtam Zayn-nek mikor azt mondtam, hogy már nem érdekel mit csinálnak. Mert nagyon is érdekel. De nekem nem megy ilyen könnyen elfelejteni a dolgokat. Nem tudom kitörlni a képet a fejemből, ahogy Zayn az én barátnőmet csókolja. És ott van az a tény is, hogy együtt jöttek haza. Vajon tényleg csak azért, hogy kibéküljünk, vagy valami mást terveztek, csak megzavarta őket valaki. Vagyis valakik. Azaz mi. Már semmit nem tudtam, semmit nem értettem, és semmit nem akartam, csak éppségben megtalálni Béét. Megfordult a fejemben, hogy felhívom Liam-et, de úgy éreztem, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten. Az a tény sem segített igazán a kutatásban, hogy éjszaka van. Nem igazán láttam semmit a sötétben, csak a halvány utcai lámpák fénye sietett segítségemre. Egy hatalmas sóhaj kíséretében rogytam le egy padra, és próbáltam meg már vagy ezredszére felhívni Béét, de ahogy eddíg, most is csak a hangposta jelentkezett be. Elkeseredetten temettem arcomat a tenyerembe, majd hatalmasakat sóhajtva próbáltam meg lenyugodni. Percekig, talán órákig ültem így, mikor egy ismerős hang hasított bele az éjszaka sötétjébe.
-Csak egy dolgot árulj el nekem Harry. - Felemeltem fejem, és bebizonyosodott, hogy nem tévedtem. Timi állt velem szembe kisírt szemekkel. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, vagy tennem. Csak ültem ott, és megkövülten bámultam rá. Hiszen...egyrészt mondhatjuk, hogy megcsalt Zayn-el, másrészről ott van az a tény is, hogy szeretem. De az is dühített, hogy a történtek után, még Ő van így kiakadva. Jó, lehet, hogy tényleg kicsit félreérthető helyzetben talűáltak ránk, de az istenért! Kérdezni is lehet! Vagy végighallgatni Béét, hogy mit akar mondani. De nem, nekik egyből vádaskodni kellett. - Történt valami közted, és Bailey között? - Kérdezte elkeseredetten.
- Mégis miért érdekel ez téged? Zayn már nem eléggé köti le a figyelmedet? De ha ennyire tudni akarod, akkor nem! Nem történt köztünk semmi! Ő csak egy barát! Egy nagyon közeli barát, aki sokat jelent nekem. Mégis miért nem lehetett Őt végighallgatni? Miért kellett egyből az agyszüleményeitekkel vádolni? Így is rohadtul a padlón volt, és erre még Ti is rátettetek egy lapáttal. Ha valami baja lesz, akkor azért csak is Ti lesztek a felelősek! - A végét már szinte ordítva mondtam. Nem akartam vele így beszélni, de a mai nap már kikezdte az idegeimet. Timi csak megsemmisülve rogyott össze, és arcát a tenyerébe temetve kezdett el zokogni. Kicsit lenyugodva sóhajtottam egy hatalmasat, majd felálltam, és mellé lépkedtem. Legugoltam mellé és egy zsepit nyomtam a kezébe.
Timi szemszög.
Ez már nekem is sok volt.A mai nap folyamán már harmadjára zuhantam össze.Hogy vághatja a fejemhez ezeket Harry?Ő sem hallgatott végig,amikor meg akartam vele beszélni ezt a Zaynes ügyet...
-Hogy miért nem tudtam végig hallgatni Baileyt?-töröltem le a konnyeimet.-Pont azért Harry amiért te sem tudtál engem végig hallgatni a klubban.Eltűntél...Esélyt sem adtál arra hogy megmagyarázhassam a történteket!-húztam össze magam és kezdtem el újra zokogni.Fájt,hogy most nem bújhatok oda hozzá és nem érezhetem az illatát.
-Dühös voltam és csalódott.Abban a pillanatban se téged se Zaynt nem akartam látni.-nyomott a kezembe egy újabb zsepit.
-Most mire gondolsz?-kérdeztem pár percnyi csend után.
-Arra,hogy ez a nap nagyon el van cseszve.-suttogta alig hallhatóan.-Kérdezhetek valamit?-ült le mellém a földre.
-Kérdezz.-szipogtam egyet.
-Történt valami közted és Zayn között azon a csókon kívül?
-Nem.Egyszer csak odajött amíg te elmentél a pulthoz piáért és megcsókolt.Ez történt.
-Miért nem ellenkeztél?-szólalt meg csendesen.
-Mert bevoltam rúgva,és fogalmam sem volt hogy mi történik.Viszont most én szeretnék kérdezni valamit...-fújtam ki az orrom.-Mit keresel te ilyenkor az utcán?-próbáltam felvenni a normális hangomat.
47.rézs.
~Baleset~
Timi szemszög
Egy pillanatra lefagytam a látványtól ami elém tárult.Harry és Bailey arca eszméletlenül közel volt egymáshoz,egy hajszál választotta el őket attól hogy megcsókolják egymást.(lehet hogy egy picit túl drámázom a helyzetet,de az tény,hogy Harry nekidöntötte a homlokát Baileyének.)Kedvem lett volna elszaladni,de nemtettem.Megkövülten bámultam az ölelkező Harryt és Baileyt,akik ugyanúgy lefagytak mint én.
-Ez nem az aminek látszik!-kezdett szabadkozni Béé.
-Ezt most komolyan mondod??Eljátszod hogy a legjobb barátnőm vagy és összehozol egy fiúval,utána meg kikezdesz vele.EZEK UTÁN EZ NEM AZ AMINEK LÁTSZIK??Te is tudod,hogy Zack után kerültem a srácokat és nem volt egy kapcsolatom sem!És most végre újra boldognak éreztem magam,erre mindent elbaszol!Te is tudod,hogy mennyire fontos nekem Harry...-vágtam a fejéhez.
-Várjunk csak egy pillanatra!-szólt közbe Zayn.-Béé te nem azzal a Zack nevezetű palival smároltál a klubban?
-Hogy mivaaan??-borultam ki mégjobban.-Ezt nem tudom elhinni Bailey...-tettem hozzá szinte sírva.
-Várj,mindent elmagyarázok!-szólalt meg Bailey és megfogta a karomat.
-Sajnálom de nem fog menni.-most már nem tudtam megakadályozni az előtörni kívánó zokogásomat.Úgy éreztem átvertek.Megint.Méghozzá az az ember,akiben mindennél jobban megbíztam,akinek minden gondomat elmesélhettem.Ránéztem Harryre. -Eredetileg azért jöttem,hogy megbeszéljük azt ami a klubban történt...-zokogtam lehajtott fejjel,hogy ne látszódjon ahogy sírok.Zavarban éreztem magam.Nem szokásom mások előtt így kinyilvánítani a érzéseimet,de most muszáj volt.
-Mit beszéljünk meg ezen? Smároltál Zaynnel,ennyi.-szólalt meg fájdalmas hangon.
-Én vagyok a hibás Harry.-szólalt meg Zayn,de addigra én már úton voltam a házunk felé.
Harry szemszög.
Timi kiszaladt a házból, Bailey megkövülten állt mellettem Zayn pedig zavarodottan kapkodta a fejét. Miért kellett így elromlania ennek a napnak? Bailey erősen küzdött a könnyeivel, és bármekkora szégyen is, de be kell vallanom, hogy én sem álltam távol a sírástól. Zavart, hogy Timi alaptalanul vádolta meg Baileyt, és az is, hogy Zayn itt van. Nem akartam látni. Ma már semmiképpen nem.
- Remélem most örülsz. - Szűrte a fogai között Zayn, mikozben lesajnáló pillantásokat lövellt Bailey felé. Nálam it pattant el a cérna. Még Bailey-nek kéne rosszul éreznie magát? Már éppen leüvöltöttem volna Zayn fejét, mikor Béé hangját hallottam meg.
- Ezt pont Te kérdezed? Nem én smároltam le az egyik legjobb barátom barátnőjét. - Vetette oda Bé flegmán. Nagyon jól tudtam, hogy teljesen kikészítette ez a nap, mind lelkileg, mind testileg, és nem akaratosan mond ilyeneket. Csak valahogy neki is le kell vezetnie a feszültséget.
- Nem. Igazad van. Te csak a legjobb barátnőd volt pasijával smároltál, akit elvileg ki nem állhatsz. - Válaszolt neki Zayndühösen.
- Tudod a kettő között az volt a különbség, hogy míg esetetekben Te smároltad le Timit, aki a fogyasztott alkoholmennyiség miatt hagyta magát, addíg engem Zack smárolt le, és én cseppet sem engedtem neki. De tudod rohadtul nem érdekel, hogy mit gondolsz! Rohadtul nem érdekel már semmi, és rohadtul haza akarok menni!- Üvöltötte Béé, majd szemeit törölgetve kirohant a házból. Épp utánna indultam volna, amikor Zayn megragadta a karom.
- Minek méssz utánna? Neked nem Timivel kéne foglalkoznod? - Vetett rám egy gúnyos pillantást.
- Neked meg avval, hogy befogd vére azt a nagy pofád! Ez most mégis mire volt jó? Fogalmad sincs semmiről, és mégis beleavatkozol. - Akadtam ki teljesen.
- Akkor mond el. - Válaszolta Zayn flegmán.
- Lenne értelme? És mégis miért is kéne neked bármit is mondanom? Ha ennyire akarod, akkor menj és vígasztald meg Te Őt. Engem már hidegen hagy, hogy mit csináltok. Én pedig megyek és megkeresem Baileyt, még mielőtt valami butaságot csinál. Fogalmatok sincs semmiről és mégis bántjátok Őt. Csak tudnám, hogy milyen jogon. - Mondtam, majd vetettem egy megsemmisítő pillantást Zayn-re és elhagytam a házat.
Már órák óta bojongtam az utcákon, de Baileyt sehol sem találtam. Egyre jobban féltem tőle, hogy valami butaságot csinált. Az agyam egész idő alatt kattogott. Hazudtam! Hazudtam Zayn-nek mikor azt mondtam, hogy már nem érdekel mit csinálnak. Mert nagyon is érdekel. De nekem nem megy ilyen könnyen elfelejteni a dolgokat. Nem tudom kitörlni a képet a fejemből, ahogy Zayn az én barátnőmet csókolja. És ott van az a tény is, hogy együtt jöttek haza. Vajon tényleg csak azért, hogy kibéküljünk, vagy valami mást terveztek, csak megzavarta őket valaki. Vagyis valakik. Azaz mi. Már semmit nem tudtam, semmit nem értettem, és semmit nem akartam, csak éppségben megtalálni Béét. Megfordult a fejemben, hogy felhívom Liam-et, de úgy éreztem, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten. Az a tény sem segített igazán a kutatásban, hogy éjszaka van. Nem igazán láttam semmit a sötétben, csak a halvány utcai lámpák fénye sietett segítségemre. Egy hatalmas sóhaj kíséretében rogytam le egy padra, és próbáltam meg már vagy ezredszére felhívni Béét, de ahogy eddíg, most is csak a hangposta jelentkezett be. Elkeseredetten temettem arcomat a tenyerembe, majd hatalmasakat sóhajtva próbáltam meg lenyugodni. Percekig, talán órákig ültem így, mikor egy ismerős hang hasított bele az éjszaka sötétjébe.
-Csak egy dolgot árulj el nekem Harry. - Felemeltem fejem, és bebizonyosodott, hogy nem tévedtem. Timi állt velem szembe kisírt szemekkel. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, vagy tennem. Csak ültem ott, és megkövülten bámultam rá. Hiszen...egyrészt mondhatjuk, hogy megcsalt Zayn-el, másrészről ott van az a tény is, hogy szeretem. De az is dühített, hogy a történtek után, még Ő van így kiakadva. Jó, lehet, hogy tényleg kicsit félreérthető helyzetben talűáltak ránk, de az istenért! Kérdezni is lehet! Vagy végighallgatni Béét, hogy mit akar mondani. De nem, nekik egyből vádaskodni kellett. - Történt valami közted, és Bailey között? - Kérdezte elkeseredetten.
- Mégis miért érdekel ez téged? Zayn már nem eléggé köti le a figyelmedet? De ha ennyire tudni akarod, akkor nem! Nem történt köztünk semmi! Ő csak egy barát! Egy nagyon közeli barát, aki sokat jelent nekem. Mégis miért nem lehetett Őt végighallgatni? Miért kellett egyből az agyszüleményeitekkel vádolni? Így is rohadtul a padlón volt, és erre még Ti is rátettetek egy lapáttal. Ha valami baja lesz, akkor azért csak is Ti lesztek a felelősek! - A végét már szinte ordítva mondtam. Nem akartam vele így beszélni, de a mai nap már kikezdte az idegeimet. Timi csak megsemmisülve rogyott össze, és arcát a tenyerébe temetve kezdett el zokogni. Kicsit lenyugodva sóhajtottam egy hatalmasat, majd felálltam, és mellé lépkedtem. Legugoltam mellé és egy zsepit nyomtam a kezébe.
Timi szemszög.
Ez már nekem is sok volt.A mai nap folyamán már harmadjára zuhantam össze.Hogy vághatja a fejemhez ezeket Harry?Ő sem hallgatott végig,amikor meg akartam vele beszélni ezt a Zaynes ügyet...
-Hogy miért nem tudtam végig hallgatni Baileyt?-töröltem le a konnyeimet.-Pont azért Harry amiért te sem tudtál engem végig hallgatni a klubban.Eltűntél...Esélyt sem adtál arra hogy megmagyarázhassam a történteket!-húztam össze magam és kezdtem el újra zokogni.Fájt,hogy most nem bújhatok oda hozzá és nem érezhetem az illatát.
-Dühös voltam és csalódott.Abban a pillanatban se téged se Zaynt nem akartam látni.-nyomott a kezembe egy újabb zsepit.
-Most mire gondolsz?-kérdeztem pár percnyi csend után.
-Arra,hogy ez a nap nagyon el van cseszve.-suttogta alig hallhatóan.-Kérdezhetek valamit?-ült le mellém a földre.
-Kérdezz.-szipogtam egyet.
-Történt valami közted és Zayn között azon a csókon kívül?
-Nem.Egyszer csak odajött amíg te elmentél a pulthoz piáért és megcsókolt.Ez történt.
-Miért nem ellenkeztél?-szólalt meg csendesen.
-Mert bevoltam rúgva,és fogalmam sem volt hogy mi történik.Viszont most én szeretnék kérdezni valamit...-fújtam ki az orrom.-Mit keresel te ilyenkor az utcán?-próbáltam felvenni a normális hangomat.
-Baileyt keresem...-jött gyorsan a válasz.
-Keresed őt?Ezt nem egészen értem..-néztem rá érdekesen miközben a ruhám alját piszkáltam.
-Eltűnt.-nézett rám fájdalmas tekintettel Harry.
-Erre utaltál azzal hogy a mi hibánk lesz ha valami baja esik ?-gyűltek könnyek újra a szemembe.
-Igen.De nem gondoltam komolyan.-ölelt át amitől egy kissé megnyugodtam.
-Menjünk és keressük meg!-tápászkodtam fel.
-Keresed őt?Ezt nem egészen értem..-néztem rá érdekesen miközben a ruhám alját piszkáltam.
-Eltűnt.-nézett rám fájdalmas tekintettel Harry.
-Erre utaltál azzal hogy a mi hibánk lesz ha valami baja esik ?-gyűltek könnyek újra a szemembe.
-Igen.De nem gondoltam komolyan.-ölelt át amitől egy kissé megnyugodtam.
-Menjünk és keressük meg!-tápászkodtam fel.
Bailey szemszöge.
Már órák óta csak bolyongtam céltalanul. Rohadtul fájt, hogy most még Timi is ellenem fordult, hogy nem hallgatott végig. Pedig én tényleg csak segíteni akartam. Miért kell mindent ennyire rohadtul elcsesznem? Miért kell ilyen rohadtul bénának lennem? Miért kellett egyáltalán idejönnöm? Ha nem maradtam volna, akkor nem ismertem volna meg a srácokat, nem szerettem volna bele Liambe, és Timivel sem találkoztam volna újra. Akkor most valószínűleg otthon ökörködnék Cortney-val és Will-el és minden rendben lenne. De nem! Itt vagyok...egyedül...összetört szívvel és megtörten. Már semmi nem érdekelt...Semmi...Már csak is Cortney, Will, Harry és Dan maradt nekem. Már csak Ők számítanak! Megtörten rogytam le a földre és kezdtem el zokogni. Az időjárás is mintha csak a kedvemet tükrőzte volna, mert hatalmas esőcseppek landoltak az arcomon, majd szépen lassan elkezdett zuhogni.Nem érdekelt, hogy az a pár ember, aki ilyenkor az utcákon lófrál teljesen idiótának néz. Nem törődtem a furcsa pillantásokkal sem. Egyszerűen csak utat engedtem a megállíthatatlanul potyogó könnyeimnek. Olyan kicsinek, és jelentéktelennek éreztem magam, mint egy aprócska kis bogár, akit bárki eltaposhat. És ez ma be is bizonyosodott. Azok, akiket szeretek áttapostak rajtam. Dan is meg fog utálni, ha megtudja, hogy a testvérem, és én ezt eltitkoltam előle... Nem! Én ezt nem akarom! Nem akarom ezt az egészet. A régi és nyugodt eletemet akarom! A boldog életemet... Hírtelen álltam fel a földről, és a körülöttem elhaladó egy két ember riadtan ugrott arrébb. Velük mit sem törődve kezdtem el futni. Nem tudtam, hogy merre, csak futottam. Már egy ideje futottam, mikor egy elhagyatott kis tisztásra értem, amit minden oldalról fák szegélyeztek. Nem tudtam, hogy hol vagyok, de nem is érdekelt. A tisztás közepén megtorpantam. Könnyeimet törölgetve fordultam körbe, de semmi zavaró tényezőt nem láttam. A tisztás egyik kijáratánál viszont megpillantottam egy nagy dombot, és felé kezdtem rohanni. A futás következtében felszabaduló adrenalin egy kicsit segített megnyugodni, de még mindíg eléggé a padlón voltam. Csak rohantam fel a dombon, és nem foglalkoztam semmivel. Ezért is következhetett be az, hogy a domb tetején megtorpanva majdnem a vesztembe rohantam, ugyenis a dombnak egyszer csak vége lett, és egy nagy szakadék tátongott előttem. Hogy az istenbe kerül London-ba egy ilyen hely? Futott át az agyamon, de nem volt időm ezen gondolkodni, hiszen valaki a nevemet kiabálta.
- Bailey....Bailey kérlek ne tedd!- Hallottam meg Harry zaklatott angját. Fejemet a hang irányűba kaptam, de ez nagy hiba volt. Az eső miatt csúszóssá vált talajon megcsúszott a lábam, és én lefelé kezdtem zuhanni. Az utolsó erőmet bevetve még sikerült megkapaszkodnom egy fa kiálló gyökerében, de az erőm egyre jobban hagyott el, és kezem végül erőtlenül engedte el a gyökeret.
Az égiek mellém álltak, mert csak pár métert zuhantam, majd fejem beverve egy sziklába landoltam egy kiálló szirten. Kábán kaptam a fejemhez, amiből egy szép vékony csíkban szivárgott a vér. Mégis hogy a fenébe jutottam én el idáig? Nemrég még egy clubban iszogatva élveztem Liam közelségét, mostpedig egy rohadt szakadék egyik kiálló kis részén fekszem, és rohadt szarul érzem magam. Lehetne még ennél is rosszabb ez az átkozott nap? Történhet még ma velem valami, ami nem történt meg? Szédültem. Rohadtul szédültem, és úgy éreztem bármelyik pillanatban elhányhatom magam.
- Bailey! Bailey jól vagy? - Hllottam meg Harry kétségbeesett hangját. Ott állt, ahol pár pillanattal ezelőttig én, és fejét kétségbeesetten kapkodva keresett engem.
- Nincs...nincs semmi bajom...- Próbáltam meg felkiabálni neki, de erőmből csak egy halk, már már suttogásnak tűnő mondatra tellett. Ő mégis meghallotta, és reménykedve nézett felém. Én erőtlenül próbáltam meg felkászálódni, hogy bebizonyítsam, hogy tényleg nincs semmi bajom, viszont néha majdnem ismét a földön landoltam. Végül mégis sikerült feltornásznom magam, és fejemet fogva próbáltam meg felmászni.
- Mégis mi az istent csinálsz? - Kiáltott le Harry rémülten.
- Szerinted? - Néztem fel, de meg is bántam, mert újra elszédültem. - Felmászok. - Jelentettem ki, majd megkapaszkodtam egy kis mélyedésben, és felfelé indultam. Nem ment könnyen, de éreztem, hogy sikerülni fog. Képes vagyok felmászni.
- Hívtam a mentőket. Negyed óra és itt vannak. Jézusom Te mégis mi a jó fenét csinálsz? - Hallottam meg Timi hangját is. Hatalmasra tágult szemekkel próbátam meg felnézni rájuk, de jelen helyzetben ez lehetetlen volt, így hát csak próbáltam tovább mászni. Nem kicsit lepett meg, hogy itt van, és főleg az, hogy Harryvel. De örültem neki. Reménykedtem benne, hogy kibékültek. Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem haragudtam Timire. Hiszen amiket a fejemhez vágot...azok a dolgok...nagyon fájtak. Soha életembe nem ártottam neki, legalábbis akaratosan nem. Már majdnem fenn voltam, mikor éreztem, hogy valaki megfogja a kezem. Végre fel tudtam nézni, és Harry aggódó arcával találtam szembe magam.
- Add a kezed. Fel húzlak. - Mondta, én pedig engedelmeskedtem neki. Pár pillanat múlva már ott voltam mellettük, és erőtlenül rogytam a földre. A szívem hevesen dobogott a melkasomban, a szám ki volt száradva, a fejem eszméletlenül sajgott, szédültem, és hányingerem volt és még az oldalam is fájt. Tényleg úgy éreztem, hogy ez an ap már nem lehet rosszabb.
- Bééé, mond, hogy nincs semmi bajod.
- Bailey jól vagy? - kérdezték egymás szavába vágva. Nem volt annyi erőm, hogy válaszoljak, így csak egy aprót bólintottam jelezve, hogy semmi baj. Aztán mégis összeszedtem a maradék erőm, és szólásra nyitottam a szám.
-Te...Te hogy kerülsz ide? - Néztem Timire, aki láthatóan elszontyolodott a kérdés miatt. Pedig a hangom nem tükrözte, hogy haragudnék rá, vagy valami. Egyszerűen csak tudni akartam, hogy kibékültek-e, és nem tudtam, hogy hogy kérdezzek rá. Valójában nem is haragudtam rá. Hiszen Ő az egyik legjobb barátom, és fontos nekem.
- Bailey...Én annyira sajnálom...Nem...Nem gondoltam komolyan azokat a dolgokat amiket mondtam...Csak zaklatott voltam, és egy kicsit még részeg. Kérlek ne haragudj rám... - Mondta, majd zokogni kezdett.
- Nem...nem haragszok rád... Mondtam, majd a világ elsötétült körülöttem...
Ennyi lenne mára. Na jó neeem! Annyira belejöttem, hogy még egy kicsit folytatom. De ne szokjatok hozzá a túlzottan hosszú részekhez :P
Mikor legközelebb magamhoz tértem már a mentőautóban feküdtem. Timi mellettem ült, és a kezemet szorongatta. Harry pedig Timi mellett foglalt helyet, és a lány hátát simogatva próbáltam egnyigtatni, pedig rajta is látszott, hogy nincs épp a legjobb formályában. A másik oldalamon egy orvos serénykedett azon, hogy be tudja kötni a karomba az infúziót.
- Arra semmi szükség. - Rántottam el tőle a kezem. Timi és Harry felcsillanó szemekkel vették tudomásul, hogy magamhoz tértem, a doki pedig rosszalló pillantásokat lövelt felém.
- Kérem ne rángassa a kezét. És meglátásom szerint igen is szükség van rá. - Ragadta meg ismét a kezem, majd mivel már nem rángattam bekötötte nekem az infúziót, majd a vérnyomásmérővl kezdett el babrálni.
- Jól vagy? - Nézett rám aggódva Timi.
- Jól leszek. - Válaszoltam neki lesütött szemekkel. Nem akartam, hogy lássák az ismét előtörni készülő könnyeimet. Nem akartam, hogy mégjobban aggódjanak értem. Testileg és lelkileg sem voltam jól. Sőt, szörnyen voltam. A fejem még mindíg hasogatott, az oldalam fájt, ha levegőt vettem, és a szédülés sem akart abbamaradni.
- Igen? - vette fel Harry az megcsörrenő telefonját.. -Igen velem van. - Niall. Formálta ajkaival hangtalanul Harry. - Épp a...- Itt megfogtam a karját, hogy várjon egy kicsit, Ő pedig kíváncsian nézett rám.
- Ne. Kérlek ne mond el nekik, hogy mi történt. - Kértem Őt, Ő pedig étetlenül bámult rám. - Nem akarom, hogy aggódjanak, vagy sajnáljanak. - Adtam magyarázatot, majd fejemet a másik irányba fordítottam.
- Nemsokára megyünk haza. - Mondta Harry a telefonba, mjad letette. - És ha bent tartanak akkor mit fogsz mondani? Hol vagy? - Nézett rám kíváncsian.
- De nem fognak bent tartani. Nincs semmi bajom Harry, csak néhány karcolás.
- Sajnos nem adhatok igazat önnek. - Csatlakozott a beszélgetéshez az orvos is. - Nagy a valószínűsége, hogy agyrázkódása van, és pár bordája is megrepedhetett. Pár napig biztos, hogy a bendégszeretetünket kell majd élveznie. - Kacsintott rám. Hát ez nem a legjobb hír volt. Mégis mit vétettem én, hogy ez történik velem? Nem akarom, hogy sajnáljanak. Pedig ha a srácok megtudják, akkor ez fog történni. Sajnálkozó pillantások, és sajnálatból történő bocsánatkérések. Nem tudtam tovább gondolkodni ezen, mert éreztem, hogy ismét elhomályosodik előttem minden, és ismét elájultam.
Na jó. Most végeztem. Mára ennyire tellett tőlem. És tudom, tudom. A vége átment egy gagyi Indiana Jones akciójelenet másolatába, de...Na jó sorry. Nem így terveztem, és őszintén szólva nem is tudom, hogy honnan jött. Ez csak...Nem tudom. Ha nagyon rémesnek találjátok, akkor ígérem, hogy átírom. De ehhez tudnom kell a vélaményeteket, szóval komikat kérek!!! :DJah és tényleg. A Timiszemszöget természetesen ismét Timi hozta össze :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)